2022. július 27., 10:26

Szlovák-magyar párharcok a focipályán. Sikerül javítani a magyar statisztikát?

A pozsonyi Slovan ma otthonában fogadja a BL-selejtező visszavágóján a Ferencváros labdarúgó csapatát. A szlovák és magyar bajnok csatájára a játékosokon túl a szurkolók és a rendőrség is különös figyelemmel készült, de most azt vizsgáljuk, milyen szlovák-magyar párharcokra emlékezhetünk a labdarúgás történetéből.

fradi-slovan
Fotó: fradi.hu

A legfrissebb emlékek a 2020-as labdarúgó EB selejtezője kapcsán lehetnek, amelyben úgy hozta a sorsolás, hogy a magyar és a szlovák válogatott is azonos csoportba került. A 2019 márciusában játszott nagyszombati találkozón a szlovák válogatott viszonylag simán tudott 2-0-ra győzni, ugyanakkor a szeptemberi budapesti visszavágó már közel sem volt ennyire egyértelmű. A magyar csapat jól küzdött, s ugyan Mak révén a szlovákok szereztek vezetést, Szoboszlai gyönyörű góllal egyenlített, végül viszont Boženík a vendégekek oldalára billentette a mérleget, így 1-2 lett a mérkőzés végeredménye.

A magyar válogatott tehát kétszer is kikapott a szlovák csapattól, ezzel pedig lényegében elvesztette az esélyét az egyenes továbbjutásra a csoportból, de ez a szlovákoknak sem sikerült. Végül viszont a pótselejtezőkben mindkét válogatott kijutott az EB-re, amely jól mutatja az adott csoport erősségét. Azt már csak a margóra jegyezném meg, hogy az EB-n mindkét csapat ugyan a csopotban esett ki, de a két szereplés homlokegyenest eltérő volt, ahogy az azóta mutatott eredmények is.

A válogatottak emellett 2008-ban egy barátságos 1-1-et játszottak Cipruson, akkor Gera Zoltán lőtte a magyar és Stanislav Šesták a szlovák gólt, utóbbi akkor még nem gondolta, hogy a magyar válogatott legendájához hasonlóan ő is egyszer majd a ferencvárosiak játékosa lesz. 2004-ben a thaiföldi Király Kupán viszont Porázik góljával szintén a szlovákok nyertek 1-0-ra.

A 2000-es EB selejtezőjében is találkozott a két válogatott, akkor előbb 0-0 volt Pozsonyban, Győrben viszont Martin Fabuš góljával ismét a szlovákok nyertek. Válogatott szinten tehát egyértelműen elmondható, nem megy a magyar csapatnak a szlovákok ellen, sőt, mindkét magyarországi találkozót az ellenfél nyerte.

Ami a Slovan magyar csapatok elleni mérkőzéseit illeti, a jelenlegi szlovák bajnok csaknem napra pontosan 10 évvel ezelőtt az Európa Liga selejtezőjében a Videotonnal csapott össze, s miután Pozsonyban 1-1 lett a meccs, a székesfehérvári gyengécske meccsen elért 0-0 a magyar csapat továbbjutását jelentette. Tegyük hozzá, az idegenben lőtt gól tavaly óta nem számít az európai kupasorozatokban, így a Ferencvárosnak ma bármilyen egygólos sikere hosszabbítást jelentene.

A Slovan ezt megelőzően tétmeccset magyar csapat ellen 1992-ben játszott a Ferencváros ellen, amiről már mindenki jócskán olvashatott a médiában, hiszen ez az a harminc évvel ezelőtti párharc, amikor a szlovák hatóságok megrohamozták az ártatlan magyar szurkolókat Pozsonyban. Akkor a meccs egyébként a tragikus sorsú Dubovský két góljának is köszönhetően 4-1-lett, a Fradi becsületgólját Lipcsei Péter szerezte. A visszavágó 0-0 lett, de ugye nem is az eredmény, hanem a rendőri támadás miatt szomorúan emlékezetes a meccs.

A felkészültség okán biztosra vehető, hogy hasonlótól ezúttal nem kell tartani, az viszont biztos, a hangulat felfokozott lesz, mert az volt Budapesten is. 

Ami a magyar-szlovák párharcokat illeti, a Slovan legnagyobb győzelme magyar csapat ellen 1992-ből az Intertotó kupában a váciak ellen 5-1 arányban, de négy évvel korábban a Közép-európai kupában (ez 1992-ben szűnt meg) ugyancsak a váci együttestől azért ők is belefutottak egy komoly zakóba, hiszen 6-0-ra kaptak ki. 

A nagy fordulatok pedig nem ritkák a szlovák-magyar párharcokban, hiszen 2004-ben az Intertotó kupában a Debrecen és Nagyszombat két meccsén is teljesen eltérő eredmények születtek, s ismét az idegenben lőtt gól döntött. Otthon a szlovákok 3-0-ra nyertek, Debrecenben pedig szintén a hazaiak 4-1-re.

Egyáltalán nem kizárt, hogy most is fordul a kocka, viszont az is nyilvánvaló, a korábbi mérkőzésekkel szemben ezúttal alig lesz szlovák és magyar játékos a pályán. A Ferencvárosban a jelek szerint két magyar kezdhet, a Slovan esetében ennél több, az első mérkőzéshez hasonlóan "akár" 4 szlovák játékos is pályára léphet.

Azt viszont az eddigi eredmények is mutatják, Szlovákia önálló létezése óta a szlovák-magyar párharcokban nem mi vagyunk az eredményesebbek, de jó volna, ha a mai meccs a korábbi idők sikerességét idézné!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.