2019. március 20., 19:54

Szlovák-magyar: Marco Rossi a legfontosabb meccsére készül

Edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésére készül Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akiknek együttese csütörtökön este Szlovákia vendégeként kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány
Fotó: MTI

Az olasz szakember a Nagyszombatban sorra kerülő összecsapás helyszínén tartott szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt válaszolta:

nem sokan adnak esélyt a magyar csapatnak, ugyanakkor a futballban az a szép, hogy bármi megtörténhet.

Hozzátette, a válogatott szeptember és november között rövid idő alatt is sokat fejlődött.

Kiemelte, hogy

a csütörtökön 20.45 órakor kezdődő találkozó lesz edzőként a legfontosabb mérkőzése, még a Budapest Honvéd Videoton elleni 2017-es bajnoki döntőjénél is nagyobb téttel bír.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ez csak az ő karrierjére igaz, a sorozatot tekintve ez csak az első lesz a nyolc összecsapás közül.

Megjegyezte, a Dunaszerdahely edzőjeként háromszor játszott ebben a stadionban, mindhárom alkalommal vesztesen távozott, ezúttal azonban "jó előjel", hogy csapata egy másik öltözőt kapott.

Hozzátetette, szlovák kollégája és ő is tisztában van a másik elképzeléseivel, várható összeállításával.

A válogatott játékosok közül a Rossi szerint várhatóan pályára lépő Kalmár Zsolt vett részt a sajtótájékoztatón. A Dunaszerdahely légiósa megjegyezte, sok helyen játszott már Szlovákiában, ahol nem kedvelik a magyarokat, ugyanakkor véleménye szerint ezzel csütörtökön nem lesz probléma.

Természetesen tudjuk, hogy a szlovákok jóval erősebbek, ugyanakkor hiszek benne, hogy ha azt csináljuk, amire a kapitány és a stáb felkészített minket, akkor meglepetést tudunk okozni. Nagyon fontos lenne a jó rajt, az ugyanis önbizalmat adna a folytatásra"

- fűzte hozzá a középpályás.

A magyar válogatott a csütörtöki mérkőzés után vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadja a Groupama Arénában.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás, Willi Orbán, Vinícius Paulo, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Kleinheisler László - Dzsudzsák Balázs, Kalmár Zsolt - Szalai Ádám
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.