2022. október 11., 20:44

Szlovák Kupa: Bravúros komáromi siker Kassán

A Szlovák Kupa negyedik fordulójának előrehozott összecsapásán kedden a komáromi lila-fehérek a másodosztály listavezetője, a Kassa otthonában léptek pályára és kétszer is hátrányba kerültek, mégis a lila-fehérek ünnepelhettek továbbjutást.

Komáromi FC
Fotó: Komáromi FC Facebook oldala

A Szlovák Kupa negyedik fordulójának keddi előrehozott mérkőzésén rögtön egy rangadóra került sor, ugyanis a másodosztályban listavezető Kassa a szintén második vonalban szereplő egyébként harmadik helyen álló komáromiakat fogadta. A két szakvezető nem a legerősebb összeállításában küldte pályára csapatát, több kulcsjátékos is hiányzott mindkét gárdából.

A kassai sárga-kékek egy villámgyors góllal szerezték meg a vezetést a hetedik percben, miután Sagna talált be a hálóba.

A vendégek mesterének, Radványi Miklósnak már az első negyedóra végén kényszerű okokból cserélnie kellett, és Dominik Špiriak helyére Varga Péter érkezett a pályára. A folytatásban  küzdelmes csata kerekedett a találkozóból, a lila-fehérek az első félidő hajrájában Tóth Gábor villanása után egyenlítettek. Az első félidő végén a Duna-partiak a találkozón kényszerű okokból másodszor is cserére kényszerültek, ezúttal Šurnovský hagyta el idő előtt a pályát.

A szünetről visszatérve a hazai együttes egy újabb gyors góllal másodszor is előnybe került, ezúttal Sagna passzát Boris Turčák váltotta gólra.

A kassaiak nagyon közel kerültek az újabb gólhoz az 52. percben, de a komáromi védelem bravúrosan hárított. Sokáig úgy tűnt, a hazaiak megnyerhetik a mérkőzést, azonban a lila-fehérek szédületes hajrát produkáltak. A mérkőzés 76. percében Martin Šimko fejesével másodszor is kiegyenlített a Radványi-legénység.

Három perccel a vége előtt pedig jött a hidegzuhany a hazaiaknak, miután a komáromiak először kerültek előnybe a találkozón

a lehető legjobbkor, miután Bayemi megszerezte a győzelmet és egyben a továbbjutást jelentő találatot. A véghajrában a hazaiak hiába próbálkoztak az egyenlítéssel, újabb gól már nem született a mérkőzésen, ezáltal a Radványi-legénység jutott elsőként a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjébe.

A csallóközi érdekeltségű csapatok közül a dunaszerdahelyi DAC kedden a Homonna otthonában lép pályára, míg szerdán a Somorja hazai pályán fogadja a Zsolnát.

Szlovák Kupa, negyedik forduló:

FC Kassa - Komáromi FC 2-3 (1-1)

Kassai Futball Aréna, Kassa, 662 néző, v.: Dohál - Štrbo, Vorel

Gólszerzők: 8. Sagna, 47. Turčák ill. 37. Tóth, 76. Šimko, 87. Bayemi

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.