2023. február 28., 19:28

Szlovák Kupa: A címvédő Nagyszombat már túl nagy falat volt a KFC-nek

Igazi fociünnep várt a komáromi lila-fehérekre, miután történelmi kupamérkőzést játszottak a Szlovák Kupa negyeddöntőjében. Radványi Miklós együttese a címvédő Nagyszombatot látta vendégül.

KFC Spartak
Fotó: fcspartaktrnava.com

Történelemi kupamérkőzésen fogadta a Komáromi FC a címvédő Nagyszombat gárdáját a Szlovák Kupa negyeddöntőjében. A komáromi lila-fehérek még soha nem jutottak el idáig a szlovák honi kupasorozatban. A komáromiakra ráadásul egy nagyágyú a Fortuna Liga aktuális harmadik helyezettje várt. A Duna-partiak remek kupaszereplése során több élvonalbeli gárdát is búcsúztatattak, legutóbb az Aranyosmarótot, de tavaly a DAC-cot is búcsúztatták a lila-fehérek, így a Spartak nem számíthatott könnyű mérkőzésre.

A mérkőzés presztízséhez hozzátartozik, hogy Radványi mester egykori játékosa Michal Gašparík ellen mérkőzött meg, aki anno a DAC-ban is futballozott.

A komáromiak ezúttal is helytálltak, és címvédő komoly akadályba ütközött, a mérkőzés első félideje komolyabb gólhelyzetet nem is hozott. A vendégek hiába próbálkoztak, nem igazán tudtak nagy lehetőséget kialakítani, így gól nélkül zárult az első játékrész.

Szünet után is fegyelmezetten futballozott a komáromi együttes, remekül védekeztek Radványi Miklós tanítványai. A címvédő Nagyszombat azonban a mérkőzés 63. percében megvillant, és egy pontrúgás után Štetina passzolt Mikovičnak, aki nem hibázott, és megszerezte a vezetést a Spartaknak. A gólt követően a piros-feketék megkönnyebbültek vezetésük tudatában, így a lila-fehéreknek támadniuk kellett, ami több veszélyes kontrát is tartogatott a Spartak részéről.

Nem egész hét perccel a piros-feketék vezető találata után a címvédő egy gyors kontra után megduplázta előnyét,

Ofori passzolt Taiwohoz, a DAC egykori támadója lerázta védőjét, és bebiztosította a vendégek továbbjutását. A komáromiak becsületére legyen mondva, próbálták megszerezni a szépítő találatot, de Mészáros András becserélése sem tudott változtatni a játék képén. A címvédő Nagyszombat pedig rutinosan tartotta előnyét, a hajrában Oseni lőhette volna be a vendégek harmadik gólját, de maradt a kétgólos nagyszombati előny.

A mérkőzés véghajrájában a hazaiak támadója, Mészáros került nagy ziccerbe, de ő sem tudta értékesíteni helyzetét, így maradt a kétgólos nagyszombati győzelem.

A vendégek dunaszerdahelyi játékosa, Iván Alex ezúttal nem kapott lehetőséget Gašparík mestertől. Győzelmével pedig jó úton halad a címvédés felé a Spartak, míg a komáromiaknak jár a dicséret a negyeddöntős kiváló szereplésért.

A Szlovák Kupa másik csallóközi érdekeltségű mérkőzését holnap rendezik a dunaszerdahelyi MOL Arénában, ahol a DAC farmcsapata a Somorja fogadja a pozsonyi Slovant.

Szlovák Kupa, negyeddöntő:

Komáromi FC – FC Spartak Nagyszombat 0-2 (0-0)

Városi Stadion, Komárom, 920 néző, v.: Dohál

Gólszerzők: 63. Mikovič , 71. Taiwo

KFC: Bréda – Adayilo (74. Štepanovský), Saláta, Špiriak, Šurnovský – Šimko, Ožvolda (80. Emmanuel) – Šmehyl, Németh, Ganbold (74. Mészáros) – Tóth. Vezetőedző: Radványi Miklós

Spartak: Takáč – Koštrna, Štetina, Kóša (76. Čurma), Mikovič – Ofori (76. Daniel), Procházka (46. Ristovski), Savvidis, Paur (76. Štefánik), Bukata (85. Oseni) – Taiwo. Vezetőedző: Michal Gašparík.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.