2023. július 28., 21:16

Szerződést hosszabbítottak Gulácsi és Orbán edzőjével

Egy évvel meghosszabbították a magyar válogatott kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt is foglalkoztató, Német Kupa-címvédő RB Leipzig labdarúgócsapatát vezetőedzőként irányító Marco Rose szerződését.

Marco Rose
Fotó: TASR/AP

A lipcsei egyesület pénteken közölte, hogy a 46 esztendős szakemberrel kötött megállapodás eredetileg a következő nyáron járt volna le, de egy évvel megtoldották azt.

Rose tavaly ősszel vette át az RB Leipzig irányítását Domenico Tedescótól, vezetésével pedig a csapat címét megvédve megnyerte a Német Kupát és a nyolcaddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában.

A német bajnokságot bronzérmesként fejezték be Orbánék, akik így a mostani idényben is szerepelnek majd a BL főtábláján.

A nyáron bekövetkezett változások ellenére továbbra is azt a futballt szeretnénk játszani, amellyel a szurkolóink azonosulni tudnak. Ha ezt megtesszük, akkor mindannyian jól érezzük majd magunkat a stadionban és további sikereket ünnepelhetünk

- jelentette ki Rose, hozzátéve, hogy jólesik neki a klubvezetés bizalma.

A Leipzigtől a nyáron távozott a magyar válogatott csapatkapitány Szoboszlai Dominik (Liverpool), valamint a francia csatársztár Christopher Nkunku (Chelsea).

A horvát válogatott védő, Josko Gvardiol sajtóhírek szerint szintén nem marad Lipcsében, ahová viszont érkezett - klubrekordot jelentő összegért - a 23 éves belga támadó, Lois Openda, illetve rajta kívül a szlovén csatár, Benjamin Sesko és az osztrák középpályás, Christoph Baumgartner.

A Lipcse a Bayer Leverkusen vendégeként kezdi a Bundesliga 2023/24-es idényét augusztus 19-én, egy héttel korábban pedig a Szuperkupáért kiírt meccsen csap össze a bajnoki címvédő Bayern Münchennel.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.