2023. szeptember 21., 19:12

Szerződést hosszabbított fiatal magyar tehetségével a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) szereplő dunaszerdahelyi DAC újabb fiatal tehetségével hosszabbított. A sárga-kékek magyar utánpótlás-válogatott játékosukkal Csinger Márkkal hosszabbítottak.

Csinger Márk
Csinger Márk
Fotó: dac1904.sk

A DAC vezetősége megegyezett Csinger Márkkal eredeti szerződésének további két évre szóló meghosszabbításában. A fiatal magyar utánpótlás-válogatott védő szerződése, így 2027 nyaráig szól a a csallóközi együtteshez.

Nagyon boldog vagyok, amiért a klub ennyire bízik bennem. Erre egyúttal kötelezettségként és annak a jeleként tekintek, hogy a DAC a jövőben is számít a szolgálataimra, ami nagyon kellemes érzés. Az első szerződésem aláírása óta eltelt tizennégy hónap alatt sok minden történt és bízom benne, hogy az elkövetkező években is sok csodálatos pillanatot élünk majd meg”

jelentette ki a szerződés-aláírást követően Csinger Márk.

A 20 esztendős magyar tehetség az idei szezonban debütált a DAC felnőttcsapatában, a zempléni Nagymihály otthonában. Csinger ezt követően is lehetőséget kapott Adrian Guľa vezetőedzőtől és Matheus Brunetti sérülését követően a kezdőben találta magát és jó teljesítménnyel hálálta meg edzője bizalmát.

A fiatal középső védő az idei szezonban eddig hat bajnokin lépett pályára a DAC színeiben a Niké Ligában, de a Szlovák Kupában és a Konferencia Ligában is pályára lépett 1-1 alkalommal.

Csinger 2022 nyarán igazolt Dunaszerdahelyre az olasz SPAL akadémiájáról, ahol az U18-as korosztállyal olasz bajnoki címet szerzett. A 20 esztendős tehetség a tavalyi szezont Győrben töltötte kölcsönben, ahonnan visszatért Dunaszerdahelyre és a felkészülést már a sárga-kékkel abszolválta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.