Sport a hátsó sorokban
Az elmúlt hónapokban sok szó esett a labdarúgás üzleti működésének kérdéseiről. Arról is, hogy mennyi nézőt engedtek be a stadionokba, s hányan maradtak kívül. Kevésbé kerültek a terítékre az alacsonyabb osztályú küzdelmek, amelyeket ugyancsak súlyosan érintett a koronavírus által előidézett járvány.
Aki kissé is ismeri a honi viszonyokat, tisztában van azzal is, mennyire nehéz akár egy járási ligát játszó csapatot is fenntartani, főleg akkor, amikor a pénzből is kevesebb akad. Ennek az időszaka köszöntött most ránk, hiszen az ország egészét megviselte a koronavírus, arról pedig nem kell hosszabb fejtegetést írnunk, milyen eredményekkel járt mindez a vállalkozói szektorra.
Különösen érintettek azok a helyi vállalkozások, amelyek sok esetben anyagi biztonságot adnak az önkormányzatok mellett a helyi sportnak is. Akárcsak a nagyobb klubok, most ezeknek is jelentős nehézségekkel kell megküzdeniük, csak éppen sokkal kevesebb szó esik róluk. A klubok számára ugyanakkor nagy lehetőséget jelent akár a szlovák kupában (Slovnaft Cup) való szereplés, ahol sikeres menetelés esetén később olyan rangadó is összejöhet, mint például az elmúlt idényben a fülekieknek. Akkor az egykori legendás DAC-gólvágó, Bari Jenő csapata odahaza fogadhatta a sárga-kékeket, s nagy küzdelemben csak büntetőkkel esett ki.
A küzdelem iránt ismét hatalmas érdeklődés mutatkozott, hiszen a Slovnaft Cup sorozatának a 2020/2021-es idényben 229 együttes vágott neki. Az első fordulóban 101 mérkőzés zajlik, igaz, még a nagy csapatok nélkül, ugyanis az első és a második liga szereplői majd a második fordulóban kapcsolódnak be.
Az első forduló ezzel lényegében regionális jellegű, amikor alacsonyabb osztályú csapatokat sorsolnak ki. Így került össze egymással többek közt Egyházkarcsa és Nagymegyer, vagy éppen Nádszeg és Galánta. A kupában, ahogy a második vonalban is, újra 5 játékost lehet majd cserélni egy-egy meccsen, ezzel is segítve a sport újraindulásából adódó nehézségeket. Látni kell ugyanis, hogy csaknem minden átalakult az elmúlt hónapokban, és az is nagy kérdés, hogy az alacsonyabb osztályokban a játékosok hogyan tudtak edzeni. Nem kell messze menni, hiszen láthattuk, hogy a Fortuna Liga csapatainak esetében sem volt egyszerű a járvány első három hónapjában az edzéseket tervezni. Egyéni tervek alapján zajlott csaknem minden felkészülés, de itt a profikról beszélünk. A félprofik és az amatőrök esetében a munkával vagy éppen házi karanténnal fémjelzett mindennapok még inkább beleszóltak az edzésekbe, arról nem is szólva, hogy a bajnokságok még júniusban sem indultak újra.
Az elkövetkező hónapok fogják megmutatni, mit eredményez mindez a helyi közösségek sportéletében, amelynek gyakran éppen a labdarúgás az egyetlen formája. Holott már itt sem egyszerű megszerezni a fiatalokat. A támogatói forrást pedig még nehezebb lesz összehozni. Joggal várhatnánk tehát ezen a téren is az állami segítséget, de úgy tűnik, hiába.
A sport Szlovákiában továbbra is a hatalmasok érdeklődésének perifériájára kerül, amelyről csak akkor esik szó, ha jönnek a sikerek, máskor legfeljebb egy-egy üzleti vagy politikai cél kapcsán. Így volt ez a pozsonyi nemzeti stadion építésének kifizetése körül is, amikor a párbeszéd helyett az volt a legfontosabb, hogy a kormány odaszúrhasson az egyik nagyvállalkozónak.
Kmotríknak szereztek néhány álmatlan éjszakát a hatalmon levők, pedig a koronavírus idején talán inkább magáról a sportról kellene szólnia a közbeszédnek. Sajnos nem tapasztalunk nagy változást a kormányváltás óta sem, pedig a megfelelő fizikai aktivitás az ország lakosságának az egészségét is javítaná, amiről manapság különösen sok szó esik. Ehhez pedig éppen az amatőr szinten művelt sport lehet az egyik legjobb eszköz.
Csak remélhetjük, hogy – mint az elmúlt években annyi területen – itt is ragadós lesz a magyar példa, és a törvényhozók képesek lesznek nem csak egy-két év távlatában gondolkodni, és több figyelmet szentelnek a sportnak. Más kérdés, hogy az aktuális politikai helyzetben ez a terület feltehetően még kevesebb központi segítségre számíthat Szlovákiában, s így a klubok megszűnése továbbra is a mindennapok természetes velejárója lesz. Már most is azt tapasztaljuk, hogy több csapat inkább alacsonyabb osztályt választott, hogy továbbra is működni tudjon. Jó volna, ha a politikusok mellett a közéletben is tudatosulna, hogy a sport nem csupán úri muri vagy esetleg pénzmosoda, hanem a közösségek egyik bázisa a 21. században is.
Azokat pedig érdemes volna életben tartani, mert a mindent elsöprő individualizmus után lehet hogy lesznek látványos eredmények, csak éppen azok nem lesznek túl hasznosak egy olyan világban, amikor már mindenki csak távolról figyeli a másikat, és a közösségi élmény helyett pusztán arra hajt, hogy jobb legyen a másiknál.
Megjelent a Magyar7 2020/31.számában.
