2019. július 26., 09:18

Sovány fehérvári előny, gondban a magyar csapatok és a DAC is!

Az Európa-liga csütörtöki játéknapján több magyar érdekeltségű csapat is pályára lépett az Európa-ligában. Többek között a Budapest Honvéd, a Debrecen, a MOL Fehérvár és a felvidéki DAC.

fehérvár_vaduz
Fotó: MTI

A csütörtöki játéknapon elsőként a Budapest Honvéd lépett pályára a román Craiova ellen. A kispesti együttes egy rendkívül alacsony színvonalú mérkőzésen, nem tudott előnyt kiharcolni a romániai visszavágóra, így nehéz helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes találkozót. Mindkét gárda szerezhetett volna gólt, de a kapusoknak köszönhetően végül nem született találat.

Budapest Honvéd - Craiova (román) 0-0

A Serie A legutóbbi hetedik helyezettje előtt az ötödik percben adódott először nagy gólszerzési lehetőség, de a vezetést negyedórával később csak büntetőből tudták megszerezni. Nagy Sándor buktatta a csapatkapitány Andrea Belottit, a tizenegyest pedig a sértett magabiztosan értékesítette. A magyarok kapusa a 42. percben is hibázott, amikor Cristian Ansaldi "nullszögből" leadott lövését visszavetődve a hálóba ütötte. A magyar NB I bronzérmese a második félidőben sem tudott komoly veszélyt jelenteni ellenfele kapujára, a végeredmény egy szöglet után Simone Zaza közeli fejesével alakult ki a 93. percben. A Torino összesen hétszer találta el riválisa kapuját, a DVSC egyszer sem.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Debrecenben. A továbbjutóra a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk és a dán Esbjerg párharcának győztese vár. (MTI)

AC Torino (olasz) - Debrecen VSC 3-0 (1-0)
G.: Belotti (20. - tizenegyesből), Ansaldi (42.), Zaza (93.)

Jól indult a találkozó a Fehérvár szempontjából, hiszen első szöglete után Stopira fejesével megszerezte a vezetést. A folytatásban a hazai alakulat - előnye birtokában - kényelmesen játszott, míg a Vaduz ugyan több alkalommal eljutott a fehérvári kapu előterébe, de helyzeteiből nem született gól.

A második félidőre élesebb Fehérvár jött ki az öltözőből, ennek eredményeként az első negyedórában Stopira kétszer is fejjel veszélyeztetett. A játékrész közepére kiegyenlítettebbé vált a játék, Kovácsik Ádámnak több alkalommal is védenie kellett. A hazaiak a mérkőzés végén nagy nyomást helyeztek a Vaduz kapujára, ám a hétperces hosszabbításban sem tudták megduplázni előnyüket, mert előbb Ivan Petrjak óriási ziccerben a kapu fölé lőtt, majd Georgi Milanov szabadrúgását védte Benjamin Büchel. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Vaduzban, a párharc továbbjutója az észt Flora Tallinnal vagy a német Eintracht Frankfurttal találkozik a következő körben.

MOL Fehérvár - FC Vaduz (liechtensteini) 1-0 (1-0)
G.: Stopira (5.)

A csütörtöki játéknap nem hozott sok szerencsét a két talpon maradt szlovák gárdának. Mint arrólt beszámoltunk a dunaszerdahelyi DAC hazai pályán szenvedett vereséget a két magyar futballistát is foglalkozatót görög Atromitosz ellen. A görögöknél Megyeri Balázs kezdett, míg Ugrai Roland nem kapott lehetőséget. A találkozón a görögök szerezték meg a vezetést egy zseniális góllal, amit a csereként beálló Vida Kristopher bombája egalizált. Az első félidő hajrájában ismét a görögök villantak és egy
tetszetős támadás után újabb gólt szereztek. A második játékrészben hiába akarta az egyenlítést a DAC, a vendégek védelme állta a sarat és megúszták kapott gólok nélkül a második játékrészt. Hazai vereségével a DAC nagyon nehéz helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

FC DAC 1904 – Atromitosz 1-2 (1-2)
G.: Vida (35.) ill. Umbides (20.), Manoussos (43.)

A másik talpon maradt szlovák csapat a kupagyőztes Nagyszombat idegenben a bolgár Lokomotiv Plovdiv otthonában kapott ki balszerencsés módon. A nagyszombati együttes két büntetőból kapott góllal szenvedett vereséget 2-0 arányban. A nagyszombati együttes az első fordulóban is kétgólos hátrányt dolgozott le. A vendégeknél két korábbi DAC-játékos is pályára lépett, Timotej Záhumenský a kezdőben míg Marko Kelemen csereként kapott lehetőséget.

Lokomotiv Plovdiv (bolgár) - Szpartak Nagyszombat 2-0 (1-0)
G.: Iliev (39., 61., büntetőből mindkettő)

A visszavágókat jövő héten csütörtökön rendezik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.