2020. október 31., 19:12

Sorozatban negyedszer kapott ki Hornyák csapata, Szépeék is győztek Felcsúton

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésen a Puskás Akadémia hiába szerzett vezetést a Zalaegerszeg ellen sorozatban negyedik vereséget könyvelte. A találkozón mindkét csapatban szerepelt felvidéki futballista.

Fotó: pfla.hu

Továbbra is hullámvölgyben a köbölkúti Hornyák Zsolt által irányított Puskás Akadémia.

A felcsúti együttes sorozatban negyedik vereségét is elkönyvelte. A mérkőzés nem indult rosszul a hazaiak számára, ugyanis már az első negyedórában sikerült megszereznie a vezetést Hornyák Zsolt tanítványainak. A 13. percben Mance talált a hálóba, akiről a nádszegi Szépe János maradt le.

A zalaegerszegi együttest nem törte meg a felcsúti vezetés, mivel bő hét perccel később a Puskás játékosai nem tudtak felszabadítani, és Lesjak bő 16 méterről kilőtte a jobb felsőt. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek.

A 38. percben a Puskás Akadémia előtt óriási gólszerzési lehetőség adódott, Mance kapott labdát Plsektől, majd fordulásból, 17 méterről nagy erővel a bal kapufát találta el.

Nem sokkal kébőbb a ZTE is veszélyeztetett: Szánthó pontrúgása után Bobál fejelhetett volna gólt, próbálkozása mellé ment. Egy perccel az első játékrész vége előtt Mance fejesét Szalai Dániel a gólvonalról fejelte ki, ami az első félidő utolsó lehetősége is volt egyben.

Szünetről visszatérve a felcsútiak erőteljesen kezdtek, előbb Mance lövése épphogy a léc fölé szállt, majd Knezevic nem sokkal tévesztett célt és a bal kapufa mellé lőtt. A sok kihagyott hazai helyzet pedig megbosszulta magát: a 53. percben a tizenhatos jobb sarkáról Szánthó óriási gólt tekert a jobb felsőbe a kapufa segítségével. Ilyen a futball, hiába kezdett jól Hornyák csapata, nem tudott gólt szerezni, amit a ZTE rögtön ki is használt.

Egy órányi játékot követően Hornyák Zsolt újabb cserére szánta el magát, és pályára küldte az ipolysági Urblík Józsefet is. A 62. percben Mance sokadik lehetősége is kimaradt, ezúttal a zalaegerszegi kapus mellett pörgette el a labdát, ami a jobb kapufa mellett szállt el.

Majdnem egyenlített a Puskás Akadémia, Urblík fejelt gólt szabadrúgás után, de jól láthatóan lesről indult a felvidéki középpályás.

Negyedórával a vége előtt a ZTE nádszegi játékosa Szépe János óriási helyzetbe került, de három méterről nem tudott a hálóba fejelni.

A hajrában is szorongatott Hornyák csapata, de nem tudtak gólt szerezni a felcsútiak, így a ZTE három vereség után újra győzni tudott. A Puskás Akadémia hullámvölgybe került, a jó szezonkezdet után immáron negyedik vereségét könyvelte el Hornyák Zsolt együttese.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Puskás Akadémia FC - Zalaegerszegi TE FC 1-2 (1-1)
Gól: Mance (13.) ill. Lesjak (20.), Szánthó (53.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.