2024. október 20., 18:43

Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el az újonc Komárom

A Niké Liga 11. fordulóját a Komárom és a Zsolna hazai bajnokija zárta. A komáromi lila-fehérek sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el és a tabella utolsó helyéről várhajták a folytatást, míg a Zsolna hazai győzelmével visszavette vezető helyét.

kfc
Fotó: kfckomarno.sk

A Nagymihály győzelmének köszönhetően a tabella utolsó helyére csúszott vissza a komáromi együttes a Zólyombrézó előtti bajnokit megelőzően. A komáromi lila-fehérek ideiglenes otthonukban a Zólyombrézót látták vendégül, míg a vasárnapi játéknap másik mérkőzésén a Zsolna hazai pályán fogadta a Besztercebányát. Radványi Miklós együttese sorozatban három vereséget szenvedett el az elmúlt fordulókban, így mindenképpen javítani szerettek volna a lila-fehérek a vasgyáriak ellen.

A találkozó rögtön egy zólyombrézói pontrúgással kezdődött, ami után Galčík lőtt kapura, lövése azonban könnyed csemege volt Trefil számára. Ezt követően a Zólyombrézó kapuja is veszélyben forgott, előbb Špyrka, majd Sliacký veszélyeztett, de egyik lehetőségből sem született gól. A komáromiak mesterének, Radványi Miklósnak különleges mérkőzés volt a Zólyombrézó elleni, hiszen komáromi szerepvállalása előtt a vasgyáriakat irányította 16 mérkőzésen.

A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, a 22. percben a vendégek játékosa Yirajang került lövőhelyzetbe, de próbálkozása nem talált kaput. A 27. percben a vasgyáriak megszerezték a vezetést Yirajang révén, de Glova játékvezető les miatt nem adta meg elsőre a vendégek gólját, a VAR ezúttal is megvizsgálta az esetet és érvényesnek találta a Zólyombrézó gólját, ezzel a vendégek 27 perc játék után előnybe kerültek.

Öt perccel később ott volt az egyenlítési lehetőség a lila-fehérek előtt, Tamás Nándor beadását követően Sliacky lőtt jócskán a kapu fölé, majd a másik oldalon Yirajang próbálkozott egy újabb lövéssel, Trefil azonban könnyedén hárított. Három perccel a szünet előtt Paraj lövése okozott némi gondot a komáromi hálóőrnek, aki nem is tudta fogni a lövést, de szerencséjére szögletre pattant. Az első félidő végén ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a Duna-parti együttes, de a csapatkapitány Šmehyl próbálkozását könnyed mozdulattal védte Danko.

Fordulást követően a komáromiak mestere cserélt elsőként és Németh Tamást és Ganbayar Ganboldot is küldte pályára. Az 55. percben a második játékrész első komoly lehetősége a Zólyombrézó előtt adódott, Sanusi próbálkozását azonban Trefil védte. Ezt követően Radványi újabb cserékkel próbálta felpörgetni csapata támadójátékát. Egyórányi játékot követően Diviš lövését blokkolták a zólyombrézói védők.

A találkozó hajrájában a komáromi lila-fehérek egy pontrúgás után kiegyenlítettek, a csereként beálló Ganbold passzából Žák szerzett gólt. A hajrában mindkét csapat győzelemre játszott, ami izgalmas utolsó tíz percet ígért. Nyolc perccel a vége előtt a vendégek kis híján ismét előnybe kerültek, de Yirajang fejese elkerülte Trefil kapuját. A mérkőzés 85. percében Galčík kapott egy remek labdát és Trefil mellett is eltolta, a gólvonalról pedig Pillár már nem tudott tisztázni, ezzel a vasgyáriak ismét előnybe kerültek.

A véghajrában pedig a csereként beálló Tóth Gábor előtt adódott egyenlítési lehetőség, de nem született gól az akcióból

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 11. forduló:
Komáromi FC – FK Železiarne Zólyombrézó 1-2 (0-1)
ViOn Aréna, Aranyosmarót, 420 néző, v.: Glova – Poláček, Bednár
Gólszerzők: Žák (79.) ill. Yirajang (27.), Galčík (85.)
Sárga lapok: Žák (12.), Špiriak (56.), Ožvolda (63.), Saláta (76., másodedző), Németh (90+4.) ill. Faško (40.), Galčík (85.)
Komárom: T
refil – Šmehyl (C), Špiriak, Diviš, Pillár – Ožvolda (Tóth 86.) – Sliacky (Ganbold 46.), Žák, Špyrka (Németh 46.), Tamás (Špalek 72.) – Voleský (Sylvestr 58.)
Zólyombrézó: Danko – Koštrna (C), Oravec, Markovic – Ridwan, Š. Faško (Štefánik 55.), Paraj, Ďatko (Chyla 74.) – Galčík (Deml 90.), Smékal, Yirajang (Juritka 90.)
A Niké Liga 11. fordulójának másik vasárnapi mérkőzésén:
MŠK Zsolna – MFK Dukla Besztercebánya 2-0 (0-0)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.