2019. április 14., 15:18

Somorja rangadót nyert, Komárom hazai pályán kapott ki

A szlovák másodosztály 23.fordulójának szombati játéknapján hazai közönség előtt lépett pályára Somorja és Komárom is.

STK Somorja-Kassa
Fotó: Őry Tibor

A somorjai együttes ezúttal a tabella elején található Szakolca együttesét fogadta hazai pályán. A hazai csapatban ezúttal is a kezdőben kapott lehetőséget Almási László. A találkozó első percei kiegyenlített játékot hoztak, a hazaiak inkább kontrákkal próbáltak veszélyeztetni. A vendégek kombinációs játékkal a somorjai tizenhatos előtt próbáltak veszélyt teremteni, de komoly ziccert ők sem tudtak kialakítani. A másik oldalán Almási és Pančík összjátékát követően sem született gól. A szünet előtt kis híján vezetést szerzett a Szakolca, miután a felsőlécet találták telibe, így gólnélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Fordulást követően a hazaiak aktívabban kezdtek, aminek eredményeképpen a 57.percben Almási egy megnyert fejpárbajt követően Diogo elé tálalt, aki nem hibázott és megszerezte a Somorja vezető gólját. Ezt követően a vendégek ritmust váltottak és minnél hamarabb próbáltak egyenlíteni. Ennek köszönhetően a hazaiak előtt megnyíltak a területek és Almási remek indítása után Pančík ziccerét a vendégek hálóőre bravúrral hárította. A hajrában újabb találat nem született, így a Somorja megszerezte második tavaszi győzelmét is.

FC STK Fluminense Somorja – MFK Szakolca 1-0 (0-0)
G.: Diogo (57.)

Továbbra sem találja tavasszal az őszi formáját a KFC Komárom. A lila-fehérek ezúttal hazai pályán szenvedtek egygólos vereséget a Poprád ellen. A komáromi együttesben ezúttal is több kölcsönben lévő DAC-játékos kapott lehetőséget, többek között Matej Slávik, Domonkos Kristóf, Mészáros András, valamint a felvidéki tehetségek közül Krén Bálint zsinórban másodszor került be a kezdőbe. A találkozó egyetlen találatát az 56.percben a vendégek szerezték Vladimír Kukoľ révén, ami három pontot ért a poprádiaknak. Komárom ezzel zsinórban második vereségét szenvedte el, ezzel tavasszal csupán egyetlen győzelemet tudnak felmutatni Jozef Olejník tanítványai.

KFC Komárom - FK Poprád 0-1 (0-0)
G.: Kukoľ (56.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.