2023. március 1., 20:03

Somorja küzdött, de tizenegyesek után kiesett a Slovan ellen

A komáromi lila-fehérekhez hasonlóan a Somorjára is történelmi mérkőzés várt a Szlovák Kupa negyeddöntőjében. A csallóközi együttes a dunaszerdahelyi MOL Arénában fogadta a pozsonyi Slovant.

Somorja-Slovan

Történelmi kupamérkőzés várt a somorjai STK-ra a Szlovák Kupában, miután a csallóközi kék-fehérek első ízben jutottak el idáig ebben a sorozatban. A somorjaiak ellenfele a pozsonyi Slovan volt. A vendégek vezetőedzője Vladimír Weiss több játékosát is pihentette, minden bizonnyal a hétvégi Spartak elleni rangadóra, de kisebb meglepetésre Holman Dávid ismét visszakerült a meccskeretbe, sőt a kezdőben kapott helyett. A magyar válogatott futballista az átigazolási időszak hajrájában a Vasasnál vett részt orvosi vizsgálaton, de végül nem írt alá az angyalföldiekhez.

A hazaiak számára álomszerűen indult a találkozó és már a hatodik percben előnybe kerültek Juraj Ančič tanítványai Szabó góljával. A gólt megelőzően is voltak jó megmozdulásai a hazai játékosoknak, de ezeket még nem sikerült gólra váltani. A vendégek nagyon gyengék kezdték a találkozót, így nem volt semmi meglepő a somorjai vezetés láttán. Az első pozsonyi lehetőséget Holman lövése jelentette a 18.percben, de Gyurákovics résen volt.

A pozsonyi szurkolók keménymagja ezúttal is tiszteletét tette a MOL Arénában és ezúttal is megfeledkeztek önmagukról és folyamatos magyargyalázással hívták fel magukra a figyelmet, ha már csapatuk nem tudta ezt megtenni a pályán. Reméljük a szövetség egy kemény büntetéssel honorálja a pozsonyi szurkolók magatartását, mert az eféle megnyilvánulásoknak semmi keresnivalója a stadionokban. A folytatásban a Somorja remekül küzdött, és bátran is futballoztak a kék-fehérek, a Slovan egyszerűen nem találta az ellenszert és saját játékét sem, nem hiába nem volt elégedett csapata teljesítményével Weiss. Az első félórához közeledve Adler da Silva került nagy helyzetbe, de nem tudta góllal befejezni az akciót. Az első félidő hajrájában mondhatni a semmiből egyenlített a Slovan, miután négy perccel a szünet előtt Barsegjan kilőtte a hosszú sarkot, ezzel döntetlenre mentve a pozsonyiaknak az első félidőt.

Szünet után egyik szakvezető sem változtatott, a pozsonyiak jobban kezdtek, mint az első játékrészben, de Nagy Péter beállásával a hazaiak is stabilabbak lettek. A vendégek próbálkoztak, de Lichý és a Somorján is megforduló Sharani sem tudta megszerezni a pozsonyiak vezető gólját. Helyzetek akadtak mindkét oldalon, de egyik csapat sem tudta gólra váltani ziccereit, a 65. percben Owusu is ziccerbe került, de Trnovksý ezúttal is védett.

A Somorja végig fegyelmezett játékot bemutatva szerencsével akár meg is nyerhette volna a mérkőzést, de végül nem született döntés a rendes játékidőben, így a lutrinak számító büntetőkre maradt a döntés, ráadásul a somorjaiak még kapust is cseréltek és Horváth Attilát küldték pályára.

A büntetőpárbajban először a pozsonyiak hibáztak Čavrić révén, de a somorjaiak részéről Bahi is hibázott. A negyedik sorozatban Szabó is elhibázta a maga büntetőjét a csallóközi együttesből, a Slovan játékosai pedig már nem hibáztak és végül, ha nehezen is, de továbbjutottak az elődöntőbe. A bajnokságban a DAC mögé szoruló Slovan egy újabb nehéz mérkőzést tudhat maga mögött tavasszal, ami egyértelműen a DAC javára válhat, ráadásul a pozsonyiak hétvégén a bajnokságban a Nagyszombat ellen játszanak rangadót, így minden esély megvan a DAC első helyére az alapszakaszban.

Szlovák Kupa, negyeddöntő:
TK 1914 Somorja - ŠK Slovan 1-1 (1-1) büntetők után 3-4
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 1484 néző, v.: Glova
Gólszerzők:
6. Szabó ill. 41. Barsegjan
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.