2022. október 19., 20:31

Somorja búcsúztatta Zsolnát a Szlovák Kupában

Nem kis meglepetésre a másodosztályú Homonna búcsúztatta a dunaszerdahelyi sárga-kékeket még kedden a Szlovák Kupában. A szerdai játéknapon sem maradtunk meglepetés nélkül és újabb Fortuna Ligás csapat búcsúzott nem kis meglepetésre.

stksamorin.sk
Fotó: stksamorin.sk

A DAC keddi blamája után a Fortuna Liga újabb élcsapata a Zsolna is búcsúzni kényszerült már a Szlovák Kupa negyedik fordulójában. A zsolnai együttest nem kis meglepetésre a másodosztályban szereplő a DAC-cal szorosan együttműködő Somorja búcsúztatta.

A csallóközi együttes kezdőjében ezúttal is több a dunaszerdahelyi DAC akadémiáján megfordult tehetség is lehetőséget kapott. Michal Kuruc együttese bátran kezdett és a hetedik percben Szolgai került nagy helyzetbe.

A folytatásban a jóval esélyesebb zsolnaiak, egyre nagyobb nyomást helyeztek a somorjai kapura, ami a helyzetek számában is megmutatkozott. A vendégek sorra dolgozták, ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A 17. percben Kaprálik fejelt mellé egy nagy ziccert, majd nem sokkal később Nemčík próbálkozása után mentettek a somorjai védők. A vendégek hiába hajtottak a vezető gólért, a Somorja kapusa Gyurákovics nagy formában védett és Kaprálik két nagy helyzetét is kivédte. Az első félidő hajrájában Szolgai másodszor is eltalálta a kapufát, de ezúttal sem volt szerencséje a hazai gárdának, így nem született gól az első játékrészben.

A szünet után a hazaiak ismét nagyon közel jártak a gólhoz és egy pontrúgás után ezúttal Bahi próbálkozásánál mentett a kapufa. A második félidőben is akadtak helyzetek mindkét oldalon, az első gólra 65 percet kellett várni, ekkor Csóka passza után Szolgai Máté megszerezte a vezetést a Somorjának nem kis meglepetésre.

A zsolnaiak válasza azonban nem váratott sokáig, három perccel a somorjai vezetés megszerzése után a csereként beálló Ďuriš egalizált, ami egy izgalmas hajrát tartogatott. A hazaiak felszabadultan és bátran is futballoztak, a vendégek nem tudták érvényesíteni fölényüket és tudásbeli különbségüket sem. A somorjai kék-fehérek pedig remek küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, aminek a 84. percben lett meg a gyümölcse, miután Csóka Bálint egy nagykönyvekbe illő kontratámadás után megszerezte a Somorja győzelmét és továbbjutását érő találatot. A meglepetések sora tehát folytatódott és újabb nagyágyú búcsúzott a Szlovák Kupából a DAC után.

A nyolcaddöntőben tehát a Komárom mellett a Somorjának is szurkolhatunk.

Szlovák Kupa, negyedik forduló:

FC STK 1914 Somorja (II.) - MŠK Zsolna 2-1 (0-0)

Gólszerzők: 65. Szolgai, 84. Csóka ill. 68. D. Ďuriš

A negyedik forduló további eredményei:

FC Tatran Eperjes (II.) - FK Železiarne Zólyombrézó 1-0

TJ Zsolnabánfalva (III.) - OK Császtó (III.) 2-1

MFK Késmárk (V.) - MFK Dukla Besztercebánya 0-1

FK Pohronie Garamszentkereszt (II.) - MFK Tatran Liptószentmiklós 0-1

MŠK Vágbeszterce (II.) - FC ViOn Aranyosmarót 2-2, büntetőkkel: 7-8

Slavoj Tőketerebes (II.) - AS Trencsén 0-4

FK Breznóbánya (VI.) - MŠK Púhó (II.) 1-3

Lokomotív Dévényújfalu (V.) - MFK Rózsahegy 0-3

FC Kassa (II.) - Komáromi FC (II.) 2-3

FK Homonna (II.) - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-1

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.