2021. március 17., 08:00

Simán jutott tovább a Real Madrid és a Manchester City

A Real Madrid és a Manchester City is simán, kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mivel a keddi visszavágón előbbi az Atalantát, utóbbi pedig a Borussia Mönchengladbachot múlta felül a 16 között.

Így ünnepelték a spanyolok a gólt
Fotó: TASR/AP

A királyi gárda egygólos előnnyel várta a hazai összecsapást, így Karim Benzema 34. percben született találata jószerivel el is döntötte a párharcot. A francia csatár egy rossz kapus kirúgást követően szerezte meg pályafutása 70. BL-gólját. A második félidőben a csapatkapitány Sergio Ramos büntetőből volt eredményes, az olasz csapat erejéből a hajrában már csak egy becsületgólra futotta, azonban a Realnak arra is volt válasza.

Az angol listavezető még könnyebb helyzetben volt, mivel már az első budapesti felvonáson 2-0-ra nyert, az ugyancsak Puskás Arénában rendezett visszavágón pedig szűk húsz perc után ismét kettővel vezetett. Végül ezt az előnyt megőrizte a lefújásig, így már több mint 700 perce nem kapott gólt a BL-ben, amelynek történetében ez a második leghosszabb sorozat az Arsenal 15 évvel ezelőtti 995 perce után.

Az újabb vereséggel szintén folytatódott a németek rossz sorozata: amióta a klub bejelentette, hogy Marco Rose vezetőedző a nyáron a Borussia Dortmund irányítását veszi át, azóta hetedik tétmérkőzését is elvesztette a gárda.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Manchester City (angol)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-0 (2-0)
gól: De Bruyne (12.), Gündogan (18.)
Továbbjutott: a Manchester City, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel.
Real Madrid (spanyol)-Atalanta (olasz) 3-1 (1-0)
gól: Benzema (34.), Ramos (60., 11-esből), Asensio (85.), illetve Muriel (83.)
Tj.: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.