2020. augusztus 1., 19:20

Sima dunaszerdahelyi vereség a főpróbán

Második, de egyben utolsó nyári felkészülési mérkőzését is lejátszotta a dunaszerdahelyi DAC. Bernd Storck együttese a francia bajnokság előző szezonjának ötödik helyezettje, az OGC Nizza ellen lépett pályára.

Fotó: fcdac.sk

A csallóközi együttes a szenzációs Marseille elleni győzelmet követően újabb komoly játékerőt képviselő francia gárdával csapott össze.

Bernd Storck kezdőjében lehetőséget kapott a klub három nyári szerzeménye közül a két német légiós, Sidney Friede és Jannik Müller is, míg a héten igazolt kongói szélső Andzouana a kispadon foglalt helyet. Patrick Vieira is erős kezdővel küldte csatába együttesét.

A DAC számára nagyon rosszul kezdődött a találkozó, hiszen már az első percben hátrányba kerültek Kalmárék, miután Gouiri törhetett Jedlička kapujára, amit gólra is váltotta a nizzai támadó. Két perccel később ismét zörrent a dunaszerdahelyi háló, ezúttal Maolida lőtt Jedlička kapujába egy szépen kijátszott akció végén. A 11. percben Jedličkának kellett bravúrt bemutatnia.

A gyorsan bekapott gólokat követően a sárga-kékek próbálták többet birtokolni a labdát és nagyobb agresszivitást tanusítani a francia ellenfél ellen. Az első negyedórában a Nizza egyértelműen uralta a játékot és Patrick Vieira tanítványai komoly fölényben játszottak.

A folytatásban sem változott a játék képe a franciák domináltak és újabb gólokat is szereztek, a 34. percben Claude-Maurice, majd az első játékrész végén ismételten Maolida is betalált, ez pedig négygólos nizzai előnyt jelentett már az első félidőben.

Szünetről visszatérve Bernd Storck több helyen is változtatott és pályára küldte Schäfer Andrást, Sainey Njie-t és az új szerzeményt Yhoan Andzouana-t is, valamint kapus is cserélte a német szakember. Patrick Vieira együttese azonban a második félidőben is ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyták a nizzaiak.

A mérkőzés 54. percében a Nizza már öt góllal is vezetett, miután Claude-Maurice is duplázni tudott. A 68. percben a sárga-kékek szépíthettek volna egy pontrúgás után, Kalmár lövését Benitez bravúros védéssel hárította.

Hét perccel a vége előtt a franciák Gouiri révén beállították a 6-0-s végeredményt. Ez pedig azt jelentette a sárga-kékek vereséggel hangoltak a jövő vasárnap esedékes Szered elleni bajnoki rajtra.

OGC Nice – FC DAC 1904 6-0 (4-0)
Grödig, Untersberg-Arena
Gólszerzők: Gouiri (1., 83.), Maolida (3. 45+1.), Claude-Maurice (34., 54.)
Nice: Benitez - Atal, Bambu (Daniliuc 74.), Dante, Kamara – Boudaoui (Makengo 74.), Schneiderlin (Thuram 64.), Lees-Melou (Sylvestre 64.) - Claude-Maurice, Gouiri, Maolida (Brazao 46.). Vezetőedző: Patrick Vieira.
DAC: Jedlička (Száraz 46.) - Blackman, Müller, Kružliak (Malý 55.), Davis (Mendez 68.) - Friede (Bednár 78.) - Fábry (Njie 46.), Kalmár (Švec 78.), Balić (Sharani 55.) - Divković (Andzouana 46.), Ramirez (Schäfer 46.). Vezetőedző: Bernd Storck.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.