2021. július 28., 19:25

Schäfer András a Partizan Belgrád elleni visszavágó előtt: Szeretnénk meglepetést okozni

A Partizan Belgrád elleni Európa Konferencia Liga visszavágóra készülő dunaszerdahelyi DAC megtartotta a csütörtöki mérkőzés előtt hivatalos sajtótájékoztatóját, amelyen Németh Antal vezetőedző mellett, a sárga-kékek magyar válogatott futballistája Schäfer András is nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

DAC Európai konferencialiga

Belgrádban a DAC mindössze egygólos hátrányba került, így bőven van keresnivalójuk a a visszavágón, ugyanis akár 6 ezer szurkoló is részt vehet a mérkőzésen, amire hosszú ideje nem volt példa.

Elsőként a DAC vezetőedzője Németh Antal fejtette, hogy mi várható a csütörtök esti mérkőzésen.

Egy nagyon erős ellenféllel játszottunk Belgrádban, ami tudtunk. Ennek ellenére természetesen az a célunk, hogy továbbjussunk és megfordítsuk a párharcot és megpróbálunk nyerni. Tudjuk, hogy erős csapatról van szó, de vannak gyenge pontjai a belgrádiaknak és reméljük a holnapi mérkőzésen a szurkolók segítségével hazai környezetben sikerül majd kihasználni a gyengeségeiket ezzel kiharcolni a továbbjutást és meglepetést okozni.

- kezdte Németh Antal a sárga-kékek mestere

Németh Antal újságírói kérdésre elmondta minden bizonnyal a csütörtöki mérkőzésen is várhatóak változások a kezdőben.

Természetesen mindig végiggondolom, kik azok a játékosok, akik a legoptimálisabb állapotba vannak és a legjobban tudják segíteni a csapat taktikáját és elképzeléseit. Ez most is így van, nagy többségében most is várhatóak változások a csapat összeállításában.

- folytatta a DAC mestere.

Ezt követően Schäfer András is elmondta elvárásait a csütörtöki mérkőzéssel kapcsolatban, a magyar válogatott futballista kifejtette minden megtesznek, hogy kiharcolják a továbbjutást.

A vezetőedzőnk már mindent elmondott, ami a Partizan ellen várható. Én is úgy gondolom egy nagyon erős ellenfél ellen fogjunk játszani, az odavágón a második félidőben bebizonyítottuk, mi is egyenlő ellenfelek tudunk lenni, sőt felül is tudunk kerekedni a belgrádi együttesen a játék bizonyos elemeit tekintve, ezeket próbáljuk majd kihasználni a holnapi mérkőzésen. Úgy gondolom a csapat körüli légkör is elég pozitív a holnap nappal kapcsolatban és szeretnénk meglepetést okozni.

- kezdte a DAC középpályása a holnap sorsdöntő mérkőzés előtt.

Schäfer András újságírói kérdésre elmondta, miután azt a kérdést kapta Ramirez  és a több kulcsember hiányzása után az egyik legtapasztaltabb játékos lett a keretben, ráadásul az Európa-bajnokságon is kulcsembere volt a válogatottnak, ezáltal mennyire érzi, hogy vezére lehet a csapatnak.

Örülnék, ha a többiek éreznék ezt, de nyilván nekem is ezt kell éreznem, tényleg olyan időszak van a hátam mögött, amivel nagyon sok tapasztalatot szereztem. Nyilván van egy pár hiányzónk, de így is bő és erős a keretünk, bár jönnek akadályok, de együtt túl kell jutnunk és nem szabad olyan kifogásokat keresnünk, most nem lehet ott ez vagy az a játékos. A többieknek, akik eddig háttérben voltak kicsit előrébb kell lépniük köztük nekem is és együtt le kell győznünk a soron következő ellenfeleket.

- konstatálta a DAC kulcsembere Schäfer András.

Majd a DAC fiatal középpályása arra, a kérdésre mennyire segíthetnek a szurkolók a holnapi meccsen kifejtette:

Nem titok, hogy úgymond nekünk a szurkolóink a 12. játékosunk, tényleg nagyon nagy fegyver, ha hazai pályán előttük léphetünk pályára, nagyon sokat segítenek nekünk. Jó lesz már, hiszen nagyon rég lehettek ennyien a MOL Arénában, úgyhogy nagyon remélem meg is lesz ez a 6 ezer fő és együtt letudjuk győzni ezt az akadályt. Ez is egy olyan mérkőzés lesz amiért érdemes futballozni, amiért érdemes elkezdeni ezt a sportágat, ez mindannyiunknak egy hatalmas élmény és lépcsőfok lesz sokunk számára.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.