2021. március 27., 16:34

San Marino-Magyarország: Rossi biztos a győzelemben

Biztos a San Marino elleni vasárnapi győzelemben Marco Rossi, a világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány
Fotó: MTI

Az olasz szakember - akinek tanítványai csütörtökön a lengyelek elleni 3-3-mal kezdtek, majd szerdán Andorrában is pályára lépnek - szombati online sajtótájékoztatóján elmondta, a miniállam otthonában sorra kerülő összecsapáson is a már többször bevált három belső védős rendszerrel kezd majd, ugyanakkor elképzelhető, hogy a mérkőzés közben kell változtatni a várhatóan mélyen védekező hazaiakkal szemben.

Marco Rossi elmondta, kiváló a kapcsolata Franco Varrellával, San Marino szövetségi kapitányával, akinek 1989-ben a játékosa is volt Bresciában.

Hozzátette, a szakembernek minden tudása megvan ahhoz, hogy megnehezítse a magyar csapat dolgát, ugyanakkor az edzőknek a pályán kívül kisebb a ráhatása a játékosok teljesítményére, ő pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy a magyar válogatottat sokkal jobb futballisták alkotják. "Így előnyt élvezek vele szemben, hiszen egy erősebb csapat kispadján ülök, és számítok is rá, hogy a játékosok bizonyítják a fölényüket."

A várható összeállítással kapcsolatban Rossi megjegyezte, a Lipcsébe visszatérő Gulácsi Péter helyett Dibusz Dénes kezd majd.

A Ferencváros kapusában maximálisan megbízik, hiszen többször is bizonyított már.

A játékosok közül Nagy Ádám vett részt a sajtótájékoztatón, aki pályára lépett 2017-ben az Andorra otthonában elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával. Mint elmondta, a mai napig él benne az akkori szégyenérzet, azonban véleménye szerint nem a hozzáállással, hanem a mezőnyfölény kihasználatlanságával volt a probléma akkor.

Megjegyezte, a mostani válogatott mindenképpen fejlődni tudott abban, hogy ezeket a mérkőzéseket nem teherként fogja fel, hanem tisztában van a papírformával és az ellenfél maximális tisztelete mellett azért lép pályára, hogy jó játékkal, magabiztosan, gólokkal diadalmaskodjon.

Nagy Ádám kijelentette, a vasárnapi összecsapáson is észre kell majd venniük azokat az apró hibákat, amelyeket San Marino védelme elkövet, ezeket kihasználva pedig magabiztos győzelemre számít.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Dibusz Dénes - Botka Endre, Szalai Attila, Willi Orbán, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő - Nagy Ádám, Gazdag Dániel - Kleinheisler László, Varga Kevin - Szalai Ádám.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.