2019. július 12., 09:08

Saláta Kornél továbbra is népszerű Párkányban

A Párkányi Városi Sportegyesület által szervezett utánpótlás futballtáborba mostanában túljelentkezés van, mert Saláta Kornél neve szinte vonzza a táborba a kistérség focikedvelőit.

salata-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Molnár Gábor edző-táborvezető elmondja, öt éve szervezték meg először a tábort 22 résztvevővel azóta több az érdeklődő, mind a hely. Most 64-en vannak a táborban. „Saláta Kornél ebben a klubban kezdte pályafutását és a most 34 éves, negyvenszeres válogatott kint van a focistapalántákkal a pályán szinte egész nap. A sztárfocisták közül sokan nem szeretnek visszatérni a gyökerekhez, de Kornél nem ilyen. Ő büszkén vállalja, honnan indult, hová jutott” – mondja a tábor névadójáról Molnár Gábor.

A 7-14 éves résztvevők négy csoportba osztva edzenek. Az edző még érdekességként megemlíti, az a tapasztalatuk, hogy a 12 évesek egyre összetettebb dolgokat szeretnének kipróbálni. Ők nem is lépcsőről-lépcsőre haladnának, de fokokat kihagyva törnének egyre feljebb. Ez pedig nem a legjobb, mert tudvalévő, hogy az ismétlés a tudás anyja. Minél több a különböző labdaérintés, annál ügyesebbek lesznek.

A pihenőidő alatt Saláta Kornéllal is sikerül szót váltani. Elmondja, azért tud ebben a táborban itt lenni, mert éppen egy sérülésből lábadozik, így több a szabadideje. A szombathelyi Haladásban megszokott, szép a város, kedvesek az emberek, a csapat befogadta. Állítja, szinte minden korcsoportban látott tehetséges kis focistákat, ami ígéretes a sportklub számára.

„Táborunk célja, megszerettetni a gyerekekkel a labdarúgást, megismertetni velük a klubot és az is kívánatos volna, ha bizonyos kötődést alakítanának ki a sportklubbal. Rengeteg fiatal focizik a párkányi klubban, de még mindig akadhat olyan, aki nem is tudja, hogy szeretne futballozni” – fejti ki a táborvezető. 

A résztvevők délelőtt és délután is edzenek. Nem csak a futballról van szó, de általános mozgásfejlesztés is folyik, az edzések között pedig animátor foglalkozik a táborlakókkal.

A tábor a mai napon zárul. Saláta Kornél aláírt labdákkal ajándékozza meg a fiúkat.  

salata-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.