2021. július 5., 14:40

Rutinos felvidéki középpályással erősített a Komáromi FC

A szlovák másodosztályban érdekelt Komáromi FC hivatalos közösségi oldalán jelentette be a klub legújabb nyári szerzeményét. A lila-fehérek rutinos felvidéki középpályással erősítettek.

KFC Komárom
Fotó: FB

A komáromi lila-fehérek csapatában folytatja pályafutását Varga Péter, aki a szintén másodosztályú Puhó csapatától igazolt a Duna-parti együtteshez. A felsőtúri származású 23 esztendős védekező középpályás komoly rutinnal rendelkezik, korábban Léván kezdte pályafutását, majd végigjárta Szenice korosztályos csapatait és az UEFA Ifjusági Ligában az olasz FC Torino ellen is játszhatott.

Varga megfordult a magyar másodosztályban is, ahol a Gyirmót együttesében szerepelt, legutóbb pedig a szlovák másodosztályban vitézkedő Puhó csapatában futballozott. A 23 esztendős középpályás a szlovák Fortuna Ligában is futballozott, az imént említett Szenice színeiben, ahol 2015 szeptemberében mindössze 17 évesen debütált az Aranyosmarót elleni bajnokin.

Összesen 14 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a Fortuna Ligában.

A Gyirmót színeiben a Merkantil Bank Ligában 64 mérkőzésen szerepelt és két gólt is szerzett, míg a legutóbbi idényben a Puhó csapatában 25 mérkőzésen jutott szóhoz és szintén két gólig jutott.

Varga Péter a KFC harmadik nyári igazolása, korábban Patrik Rumanský és Michal Horodník érkezését jelentette be a komáromi futballklub.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.