2021. szeptember 18., 10:34

Rózsahegy - DAC: Tabellaszomszédok rangadója

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) nyolcadik fordulójában idegenbeli túra vár a a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, ugyanis a bajnokságban eddig veretlen Rózsahegy otthonában lépnek pályára a sárga-kékek.

dac
Fotó: dac1904.sk

A Slovan elleni csúcsrangadó után újabb rangadó vár a DAC-ra, ezúttal idegenben a bajnokságban eddig egy győzelemmel és öt döntetlennel álló Rózsahegy otthonában lépnek pályára Németh Antal tanítványai.

A sárga-kékek az előző fordulóban kimondottan jó teljesítményt nyújtottak, a szezon eddigi legjobb produkciójával kis szerencsével akár le is győzhették volna a Slovant.

Debütáló újoncok

A Rózsahegy elleni mérkőzés előtt remek a hangulat a csapat háza táján, a Slovan ellen több új igazolás is lehetőséget kapott. A kameruni Didier Lamkel Zé az elejétől ott volt a pályán és belekóstolhatott a Fortuna Liga közegébe, míg a magyar gólkirály Hahn János is remekül szállt be, szinte első labdaérintéséből gólt szerzett, amit azonban a VAR érvénytelenített. A másik két szerzemény a montenegrói Nikola Krstović, valamint a belga Thibaud Verlinden is kapott pár percet a Slovan ellen, míg a mindössze 18 esztendős Szendrei Ákosnak még várnia kell a bemutatkozására.

Tabellaszomszédok rangadója

A Rózsahegy és DAC összecsapása az elmúlt időszakban nagyon kevés gólt eredményezett, a két csapat jelenlegi helyezése alapján is nehéz mérkőzésre van kilátás a DAC szempontjából. A sárga-kékek a hatodik, míg a Rózsahegy a hetedik helyről várhatja a tabellaszomszédok rangadóját.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, a két csapat eddigi 41 első ligás találkozójából a DAC mindössze 9-et nyert meg, ezek közül ötöt 2018 márciusa óta. A liptói csapat otthonában háromszor sikerült győzedelmeskednie a sárga-kékeknek. Érdekesség, hogy a legutóbbi 5 egymás elleni találkozó alkalmával mindössze 5 gól született a Čebrať alatt. A tavalyi szezonban először a DAC otthon fogadta a Rózsahegyet, és egy emlékezetes mérkőzésen, emberhátrányban futballozva, 6 perc alatt lőtt három góllal sikerült megfordítania az eredményt, és otthon tartani a három pontot. A decemberben megrendezett idegenbeli összecsapáson Eric Ramirez egyenlítő találatával alakult ki az 1-1-es végeredmény, számol be róla a DAC hivatalos honlapján.

„Láttam a táblázatot. A rózsahegyiek kevés gólt kapnak, jó védelemmel rendelkeznek. Bizonyosan egy kemény összecsapás vár ránk, de remélhetőleg sikeresek leszünk a gólszerzés területén, és három ponttal térünk haza. Felelősségteljesen, összpontosítva, hibák nélkül kell futballoznunk, és igyekeznünk kell kapott találat nélkül lehozni a találkozót. Bízom abban, hogy elöl hatékonyak leszünk és többször találunk be, mint az ellenfél. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a legjobb a tabellán elfoglalt helyezésünk, ezért is mindenki úgy készül, hogy a győzelemért utazunk Rózsahegyre. Mindent megteszünk, hogy három pontot zsákmányoljunk” - nyilatkozta Milan Dimun a DAC középpályása a klub honlapjának.

A Fortuna Liga nyolcadik fordulójának teljes programja:
Szeptember 17., péntek:

FC Szpartak Nagyszombat - ŠKF Szered 2-0 (1-0)
Szeptember 18., szombat:
AS Trencsén - FK Szenice 18:00 (VOYO)
MFK Tatran Liptószentmiklós - FK Pohronie Garamszentkereszt 18:00 (VOYO)
MFK Zemplén Nagymihály - FC ViOn Aranyosmarót 18:00 (VOYO)
MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 18:00 (VOYO)
Szeptember 19., vasárnap:
ŠK Slovan - MŠK Zsolna 17:00 (Dajto, VOYO)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.