2018. szeptember 11., 08:46

Rossi: nagy a nyomás a csapaton

Saját közönsége előtt legutóbbi három összecsapását elvesztette a nemzeti együttes, s amennyiben kedden is vereséget szenved, az története leghosszabb negatív sorozata lesz hazai pályán.

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány
Fotó: MTI
"Nemcsak a hazai mérkőzések elvesztése, hanem az elmúlt időszak sikertelen találkozói is mind rányomják a bélyegüket a csapat hangulatára"

- válaszolta a szakvezető a hétfői sajtótájékoztatón. "Nem keresek kifogást, mindig magamra vállalom a felelősséget, így a finn mérkőzést is. Rajtam egyedül az elmúlt találkozó terhe van, míg a fiúkon több elvesztett mérkőzés felelőssége, ezért elég nagy a nyomás a csapaton."

Rámutatott: abszurd lesz a helyzet, hogy szurkolók nélkül rendezik a keddi találkozót annak a büntetésnek a nyomán, amelyet az Európai Labdarúgó Szövetség még a románok elleni, 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki.

"A futballnak drukkerek nélkül semmi értelme. Abszurd ez a helyzet, mondom ezt anélkül, hogy vitatnám a döntés jogosságát. Nem tudom, mennyire fog segíteni a játékosokon, hogy a szurkolók nyomása nem lesz jelen a stadionban" - fejtette ki Rossi.

 Az 54 éves tréner arról is beszélt, hogy amikor elvállalta a posztot, úgy vélte, lesz néhány játékos, akik nem lesznek elég motiváltak, de az együtt töltött nyolc nap alatt belátta, tévedett.

"Mindenki teljes mellszélességgel odatette magát, mind többet és többet akarnak. A rosszul sikerült első meccs után mennünk kell tovább, a jövőre koncentrálni, pozitívnak maradni és mindennek meg lesz az eredménye"   

- fogalmazott.

A keddi találkozóról elmondta, ugyanolyan taktikai felfogásban áll majd fel a csapata, mint Finnországban, csak három helyen tervez változást, azokat a játékosokat cseréli majd le, akiket fáradtabbnak látott.

"Amit kértem a csapattól, azt alapvetően megvalósította. Három-négy súlyos hibát követtünk el, ezek eredménye lett a gól és a kapufák. A statisztika azonban jól mutatja, hogy nem voltunk alárendelt szerepben" - tette hozzá Rossi.

A játékosok közül Kovács István rámutatott, mindenben előre kell lépni a finnek elleni összecsapáshoz képest, bár véleménye szerint jól játszottak Tamperében.

"Tudtunk labdát tartani, tudatos akciók nyomán alakultak ki a helyzeteink, amiket a héten többször is gyakoroltunk" - mondta a MOL Vidi FC játékosa, aki kifejtette, a szövetségi kapitány hasonló szerepkört vár el tőle a középpályán, mint amilyet klubcsapatában játszik.

Újságírói kérdésre, mely szerint lát-e hasonlóságot a görög válogatott és az AEK Athén között, amellyel klubjával nemrég találkozott a Bajnokok ligája utolsó selejtezőkörében, azt felelte: bár több athéni játékos is itt lesz, mégis más szintet vár a találkozótól.

"Többségük nem biztos, hogy kezdő lesz, hiszen sok jó légiós van a keretükben. Ahogy az Athén ellen sem a Videoton volt a favorit, úgy most sem a magyar válogatott lesz a meccs esélyese. De ezért szép a sport, most be tudjuk bizonyítani, hogy itt a helyünk" - mondta Kovács, aki hozzátette, a hibák kiküszöbölésével nagyot léphetnek előre a találkozón, amely véleménye szerint más stílusú lesz, mint a finnek elleni volt.

"A görög együttes nagyobb játékerőt képvisel, mint a finn. Leginkább védekezésben kell fejlődnünk" - mondta a középpályás. "A hazai pálya előnyét élvezzük, noha sajnos nézők nélkül."

 Az összecsapás a fehérorosz Alekszej Kulbakov sípjelére kezdődik meg kedden 20.45-től a Groupama Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott várható összeállítása az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Lovrencsics Gergő, Lang Ádám, Bese Barnabás, Fiola Attila - Kleinheisler László - Nagy Ádám, Kovács István, Sallai Roland - Szalai Ádám, Eppel Márton
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.