2019. október 21., 19:02

Ronaldo Sarri munkáját dicsérte

A nyári szünetben vezetőedzőnek kinevezett Maurizio Sarri munkáját és az olasz bajnokságban címvédő Juventus támadóbb futballját dicsérte Cristiano Ronaldo, a torinói együttes ötszörös aranylabdása.

Cristiano Ronaldo
Fotó: TASR/AP

A 34 éves sztárjátékos hétfőn azt nyilatkozta, Sarri és néhány új labdarúgó érkezésével változott a csapat játéka, ennek pedig ő kifejezetten örül.

"Azt gondolom, hogy az új edző keze alatt folyamatosan fejlődik a Juventus, nagyobb lett az önbizalmunk is, és más típusú, támadóbb futballt játszunk" - jelentette ki Ronaldo a Lokomotiv Moszkva ellen kedd este sorra kerülő Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatón.

"Az én szerepem nem igazán változott, talán egy kicsivel még szabadabban játszhatok, de a legfontosabb az, hogy lassan eljutunk odáig, ahol a Juventusnak lennie kell" - tette hozzá a 162-szeres portugál válogatott játékos, hangsúlyozva, hogy Sarri és az újonnan igazolt futballisták érkezésével a torinói együttes sokat javult.

"Kedvelem az edzőnk stílusát. Sok gólhelyzetet alakítunk ki és magabiztosak vagyunk, és bár szerezhettünk volna az eddigi meccseinken még több gólt, összességében büszke vagyok arra, amit csinálunk" - fogalmazott Ronaldo.

A portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnok támadó a jövő évi Eb selejtezősorozatának legutóbbi körében szerezte meg pályafutása 700. gólját. Az Ukrajnában 2-1-re elveszített találkozó 72. percében büntetőből volt eredményes, a kvalifikációs sorozatban hat mérkőzésen hetedszer talált be.

Ronaldónak a nemzeti csapatban ez volt a 95. gólja, a válogatott gólok örökranglistáján csak az iráni Ali Daei előzi meg 109 találattal. A Sportingban 5, a Manchester Unitedben 118, a Real Madridban 450 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, míg a Juventusban eddig 33-szor volt eredményes. Ronaldo az aktív játékosok közül a legjobb góllövő, megelőzve Lionel Messit (672) és Zlatan Ibrahimovicot (542). Az örökrangsorban öten állnak a portugál sztár előtt: a cseh-osztrák Josef Bican (805), Romario (772), a szintén brazil Pelé (767), Puskás Ferenc (746) és a német Gerd Müller (735).

"Természetesen büszke vagyok az egyéni eredményeimre, de a legfontosabb számomra mégis a Juventus és a portugál válogatott sikere" - mondta Ronaldo.

A Juventus a BL-ben két forduló után négy ponttal vezeti a D csoportot, és kedden 21 órakor lép pályára a vendég Lokomotiv Moszkva ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.