2023. december 9., 16:16

Ronaldo már 1200. meccsét játszotta

Cristiano Ronaldo a futballtörténelem első férfi mezőnyjátékosaként 1200. mérkőzését játszotta péntek este, amikor pályára lépett szaúdi csapata, az al-Naszr bajnokiján az al-Rijád ellen - írta szombaton az IFFHS.

Cristiano Ronaldo
Fotó: TASR/AP

A labdarúgás históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kimutatása szerint a portugál sztárfutballistánál csak három kapus tart előrébb a kupa- és válogatott fellépéseket együttesen figyelembe vevő örökranglistán.

Érdekesség, hogy a brazil Fábio a Fluminense színeiben egy nappal Ronaldo előtt szerepelt 1200. találkozóján, a Gremio elleni brazil bajnoki találkozón. A másik két kapus már befejezte aktív pályafutását: a brazil Rogério Ceni 1225, az angol Peter Shilton pedig 1217 alkalommal állt a háló előtt - az IFFHS adatai szerint.

A mezőnyjátékosok közül Ronaldo mögött a brazilok klasszis balhátvédje, Roberto Carlos a második, aki 1090 meccsel a háta mögött hagyott fel a labdarúgással.

A 38 esztendős portugál futballista, aki ez év elejétől légióskodik Szaúd-Arábiában, az 1200 mérkőzése közül 205-öt játszott a nemzeti válogatottban, klubcsapatait illetően pedig a Real Madridban szerepelt a legtöbbször: 2009 és 2018 között 438-szor lépett pályára a spanyol királyi gárdában. Karrierje elején odahaza, a Sportingban 31, két manchesteri időszakában, a Unitedben együttesen 346, a Juventusban 134, jelenlegi állomásán, az al-Naszrban pedig eddig 46 alkalommal jutott szóhoz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.