Rangadót nyert a Bayern és a Liverpool
Tovább dübörög a legrangosabb európai kupasorozat csoportköre, a keddi játéknapon két csúcsrangadót is rendeztek. Szoboszlai Dominik Liverpoolja a rekordbajnok Real Madridot fogadta az Anfielden, míg az idei szezonban csúcsformában futballozó Bayern München a címvédő Paris Saint-Germain otthonába látogatott.
Összefoglalónkat a két kora esti mérkőzéssel kezdjük, melyeken a Napoli a Frankfurttal játszott, míg a sorozat egyik fő esélyesének számító Arsenalra prágai túra várt, a Slavia otthonában léptek pályára. A londoniak idáig hibátlanok voltak a BL idei kiírásban, sőt az eddig lejátszott három mérkőzésen még gólt sem kaptak.
A Slavia ellen is ők voltak a találkozó favoritjai, végül pedig nem is dőlt a papírforma. Bár a csehek a találkozó első negyed órájában aktívak volt, ezt követően az Ágyúsok átvették az irányítást, és sorra dolgoztak ki a kisebb-nagyobb helyzeteket.
Bukayo Sakának az első fél órában három kaput eltaláló lövése volt, a negyedikből pedig meg is szerzete a vezető találatot, egy kezezés után megítélt büntetőt értékesített.
A fordulás után szinte rögtön kettőre növelték az előnyüket az angolok, a csatárként játszó Merino közelről volt eredményes. A hazaiak ugyan próbálkoztak, gólt azonban ismét az Arsenal szerzett, a 68. percben ismét Merino volt eredményes, 3:0-ra módosítva az eredményt. A hajrában több fiatalt is beküldött Arteta,
pályára lépett az a Max Dowman is, aki 15 évesen a BL történelmének legfiatalabban pályára lépő játékosa lett.
A végeredmény már nem változott, így az Ágyúsok győzelmükkel ideiglenesen a tabella élére ugortak.
A másik mérkőzésen a Napoli a Frankfurttal találkozott. Szinte végig a hazai olaszok domináltak, a győzelemhez azonban ez is kevésnek bizonyult. Már az első félidőben is több nagy lehetőséget kidolgoztak, a befejezések azonban pontatlanok voltak, így 0:0-val vonultak a csapatok szünetre. A második félidőre sem változott a mérkőzése képe, a Napoli nyomott, a Frankfurt pedig védekezett.
A sérült Kevin De Bruyne nélkül azonban nem ment az olaszoknak, akiknek nem sikerült bevenniük a vendégek kapuját, így gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó.
A mai nap egyik rangadóján a Liverpool hazai pályán fogadta a Real Madrid együttesét. Kekrez ezúttal is a cserék között kapott helyet, Szoboszlai azonban ott volt a kezdőben. Óvatosan kezdték a csapatok az összecsapást, egyik félnek sem sikerült erős dominanciát kialakítania, a hazaiak előtt adódott több lehetőség, gólt azonban nem sikerült szerezniük az első félidőben.
A fordulás után aztán a hazaiak váltak aktívabbá, és a 61. percben megszerezték a vezetést. Szoboszlai remek beadására Mac Allister érkezett, és az argentin a kapuba fejelte a labdát.
A folytatásban is a hazaiak voltak aktívabbak, Courtoisnak több nagy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy életben tartsa a madridiak pontszerzési esélyeit. Az angolok végül megtartották egygólos előnyüket, így rendkívül fontos három pontot szereztek.
A keddi játéknap másik rangadóján két idáig hibátlan csapat találkozott egymással. A Bayern München az idei szezonban az összes tétmérkőzését megnyerte, a PSG játéka azonban az utóbbi hetekbe akadozik.
A párizsi mérkőzés sem indul ideálisan a számukra, már a 4. percben hátrányba kerültek, Luis Díaz volt eredményes. A 22. percben ugyan egyenlítettek a hazaiak, Dembele találatát azonban les miatt érvénytelenítette a VAR.
A 32. percben kettőre növelték előnyüket a bajorok, Marquinhos hibája után Díaz talált be.
A Bayern kontroll alatt tartotta a mérkőzést, az első félidőben azonban emberhátrányba kerültek, Díaz durva belépője után villant a piros a kolumbiai támadónak. A PSG a második félidőben futott az eredmény után, a 74. percben a csereként beálló Joao Neves révén ugyan összejött a szépítés, az egyenlítésre azonban mér nem futotta, így a Bayern továbbra is hibátlan maradt az idei szezonban.
Két 1:1-es döntetlent is láthattunk a tegnapi napon, a PSV Eindhoven szinte az egész mérkőzésen hátrányban játszott, a 95. percben Pepi révén azonban ponttal távoztak az Olympiacos otthonából. A Juventus-Sporting CP találkozóján már az első félidőben kialakult a végeredmény, a vendégek részéről a 12. percben Araujo szerezte meg a vezetést, Vlahovic révén viszont még az első játékrészben egalizáltak a hazaiak.
Rendkívül fontos győzelmet aratott a Monaco is, akik a fagyos északon, a Bodo Glimt otthonában léptek pályára. A hercegségiek a 43. percben Balogun góljával kerültek előnybe, és ugyan a második félidőben nyomtak a hazaiak, a 81. percben Gundersen a kiállítás sorsára jutott, ami végképp megpecsételte a sorsukat.