2021. április 17., 19:26

Ramirez újabb csodagóljával simán nyert hazai pályán a DAC

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán látták vendégül a rájátszásban még nyeretlen Trencsén együttesét. Bernd Storck csapata a hétközi kupabúcsút egy győzelemmel szerette volna feledtetni.

Fotó: fcdac.sk

Az ezüstéremért folytatott küzdelemben fontos mérkőzés várt a dunaszerdahelyi együttesre, mivel a Zsolna és Nagyszombat kettőse vészesen közelít a táblázaton a sárga-kékekre.

Schäferék a hétközi kupabúcsú után a Trencsén ellen szerettek volna javítani.

A hazai kezdőben három játékos is jubilált, hiszen Jedlička nyolcvanadik, a csapatkapitány, Kružliak és a venezuelai Ramirez ötvenedik szlovák bajnokiján léphetett pályára a DAC színeiben. A mérkőzés játékvezetője a palásti származású Kišš Bálint volt.

A vendégek jobban kezdték a mérkőzést, a harmadik percben a rendezetlen hazai védelemnek köszönhetően kis híján ziccerbe is kerültek a trencséniek Ghali révén, Davis az utolsó pillanatban azonban visszaért és nagyot mentett. A nyolcadik percben a sárga-kékek első lehetőségüket gólra is váltották, Eric Ramirez újabb parádés gólt szerzett, a tizenhatos jobb sarkáról elképesztő bombát tekert Kukučka hálójába, ami a kapufa segítségével landolt a hálóban.

A DAC dél-amerikai gólvágója 15. bajnoki gólját szerezte az idei szezonban, amivel vezeti góllövőlistát.

A gólt követően a vendégek nem igazán voltak veszélyesek a DAC kapujára, a 21. percben pedig a sárga-kékek megduplázták előnyüket. Két horvát hozta össze a DAC második gólját, Andrija Balić pontrúgása után Marko Divković csúsztatott a trencséni kapuba. A gólt követően nem sok említésre méltó esemény történt a pályán. Félórányi játékot követően kezdett éledezni a Trencsén. A vendégek két alkalommal is a DAC kapuja elé kerültek, előbb Kadák fejelt jócskán mellé, majd Andzouna mentett önfeláldozóan egy trencséni helyzetnél.

Az első félidő hajrájában egy újabb komoly lehetőség adódott a sárga-kékek előtt, Divković hozta helyzetbe Andzouanát, de a kongói szélső nem vitt elég erőt a lövésbe, így jócskán a kapu mellét lőtt.

Szünetről visszatérve a Trencsén vezetőedzője változtatott, Ghali helyén Tučný léphetett pályára. A játék képe azonban nem sokat változott, a DAC a második félidő elején is dominált. A sárga-kékek játékában benne volt az újabb gól. Az 53. percben Beskorovainyi szólója után Nebyla dobta ki a szélre Andzouanának a játékszert, ami után Križan mentett nagyot és rúgta szögletre a labdát. Ezt követően Beskorovainyi fejelt nem sokkal a trencséni kapu mellé.

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott, a Trencsén előtt nem sok szépítési lehetőség adódott, így a DAC könnyedén őrizte kétgólos előnyét.

A 73. percben a hazaiak kerültek helyzetbe, Schäfer passza után Divković próbált középre adni egy labdát, de a trencséni védelem tisztázott. Kilenc perccel a lefújás előtt a Trencsén óriási helyzetet puskázott el, egy pontrúgás után Corryn lehetőségénél Jedlička óriásit védett. A 88. percben a csereként beálló Taiwo léphetett ki ziccerben, de hiába került szembe a kapussal, Kukučka óriásit védett lábbal. Egy perccel később ismét a DAC nigériai támadója került helyzetbe, de ebből sem született gól.

Győzelmével a DAC megőrizte előnyét a harmadik helyre felzárkózó Nagyszombat előtt. A Nagyszombat legyőzte a listavezető Slovant, ezzel a Spartak öt pontra van a DAC mögött, a Zsolna vasárnap lép pályára. A DAC győzelmének köszönhetően tíz pontra csökkentette hátrányát a Slovan mögött.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (bajnoki címért), 5. forduló:

FC DAC 1904 – AS Trencsén 2-0 (2-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, zárt kapuk mögött, v.: Kišš Bálint

Gólszerzők: Ramirez (8.), Divković (21.)

Sárga lapok: Kadák (49.), Križan (54.)

DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Schäfer, Balić (Njie 90+1.) - Divković (Moumou 90+1.), Nebyla (Christie-Davies 79.), Andzouana (Taiwo 72.) – Ramirez (Nicolaescu 90+1.)

Trencsén: Kukučka – Yem (Ligeon 84.), Rodriguez da Silva, Križan, Pirinen – El Mahdioui – Ghali (Tučný 46.), Zubairu, Kadák (Lavrinčik 64.), Corryn – Čataković (Letenay 64.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.