2021. április 11., 18:10

Ramirez duplázott, a hajrában mentett pontot a DAC a Slovan elleni rangadón

A dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán fogadták a nagy rivális pozsonyi Slovant.  A sárga-kékek számára létfontosságú volt egy győzelem, mivel a rivális Zsolna és a Nagyszombat is nagyon megközelítette a csallóközi gárdát.

Fotó: dac1904.sk

A Fortuna Liga csúcsrangadójával zárult a felsőházi rájátszás negyedik fordulója, a DAC hazai pályán látta vendégül a címvédő és listavezető pozsonyi Slovant.

A Zsolna elleni rangadóhoz hasonlóan Bernd Storck ezúttal sem számíthatott magyar játékosaira sérülés miatt a kezdőben, azonban Schäfer András már a kispadon ott lehetett, valamint a fiatal cserekepaus Veszelinov Dániel is a kispadon kezdett.

Az ellenfél kezdőjében mégis akadt magyar játékos, ugyanis a szintén magyar válogatott Holman Dávid felépült sérüléséből és kigyógyult a koronavírus-fertőzésből is. Bernd Storck a forduló rangadója előtt elmondta, rotálni fogja csapata kezdőjét, a hétközi Szlovák Kupa találkozóra is gondolva. A hétközi kupamérkőzéshez képest több helyen is változtatott a sárga-kékek mestere.

A Zsolna ellen is remek teljesítményt nyújtó Yhoan Andzouana ezúttal is lehetőséget kapott a német szakembertől, valamint Niklas Sommer is ott volt a kezdőben. A kezdő sípszó előtt a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt átvehette a tavalyi szezon legjobb játékosának járó elismerését.

Nem jól indult a mérkőzés a DAC számára, a sárga-kékek a hetedik percben máris hátrányba kerültek. A DAC cseh hálóőrének kellett kimozdulnia egy labdára, de kicsit késve tette ezt és csak szabálytalanul tudta megállítani a pozsonyiak játékosát, amiért járt a büntető. A megítélt büntetőt Holman Dávid higgadtan értékesítette.

A 12. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a dunaszerdahelyi együttes, Blackman jobb kapufa mellé tartó fejesét óriási védéssel hárította Ružinský.

A 18. percben Nono ívelte kiválóan a Jedlička kapuja elé a szabadrúgást, amelyből Bajrić növelhette volna a címvédő előnyét, de az égbe lőtte a labdát. Ezt követően ismét a pozsonyiak veszélyeztettek, egy szélről elvégzett szabadrúgást Nono csavart kapura, amit Jedličkának kellett kiszednie a léc alól nagy bravúrral. A pozsonyiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, a 28. percben egy pontrúgás után Henty fejelhetett, középre tartó fejesét Jedlička könnyedén fogta. A 32. percben a pozsonyiak sokadik helyzete maradt ki, ezúttal Čavrić kínálta meg távolról a sárga-kékek hálóőrét.

A hajrában benne volt a gól a DAC játékában, előbb Andzouana került helyzetbe, de lövése célt tévesztett. Öt perccel a szünet előtt a Slovan kapuja előtt Christie-Daviest billentették ki egyensúlyából, de a walesi játékos nem esett el, így a játékvezető nem ítélt büntetőt, a hazai játékosok hevesen reklamálták legalább nézzék meg videóbíróval, de nem történt meg.

Az első játékrész utolsó támadását a sárga-kékek vezethették, Ramirez került ziccerbe Blackman kiugratásával, de a dél-amerikai támadó lesen kapta a passzt, így egygólos pozsonyi vezetéssel zárult az első félidő.

Szünet után a hazaiak azonnal változtattak és Bernd Storck pályára küldte Taiwót. A mérkőzés 50. percében a csereként beálló Taiwo esett el a tizenhatoson belül, azonban a játékvezető elsőre nem ítélt büntetőt. Hosszas videóbírózás után a játékvezető is megnézte az esetet a VAR segítségével és büntetőt ítélt a DAC javára, amit Ramirez váltott gólra.

A gólt követően visszaesett az iram, és hosszú percekig nem jegyezhettünk fel helyzetet. Mindkét vezetőedző cserékkel próbált frissíteni, de a csapaton játékán érződött, hogy elégedettek az eredménnyel és a jövő heti kupamérkőzésre is gondolva.

A 78. percben egy szöglet után a dunaszerdahelyi védelem elaludt és Bajrić maradt szabadon és a pozsonyiak ismét megszerezték a vezetést. Kár érte, mert a játék képében nem volt benne az újabb pozsonyi gól. A hajrára Bernd Storck pályára küldte Schäfer Andrást is.

A 81. percben Medveděv jött előre, kiszorított helyzetből leadott lövését Jedlička bravúrral tolta szögletre.

Két perccel a vége előtt egy formás támadás után Davis centerezése után Ramirez fejelt a kapuba, ezzel pontot mentve a sárga-kékeknek. A hajrában az eredmény már nem változott, a döntetlennel a sárga-kékek négy ponttal előzik meg a harmadik helyezett Zsolnát.

A DAC legközelebb szerdán a Szlovák Kupában lép pályára a másodosztályú Besztercebánya ellen.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (bajnoki címért), 4. forduló:

FC DAC 1904 - ŠK Slovan 2-2 (0-1)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, zárt kapuk mögött, v.: Očenáš

Gólszerzők: Ramirez (53., büntetőből, 88.,) ill. Holman (7., büntetőből), Bajrić (78.)

Sárga lapok: Jedlička (6.), Nebyla (61.) ill. Holman (68.)

DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Blackman, Christie-Davies (Taiwo 46.), Nebyla (Nicolaescu 83.), Andzouana (Divković 69.) - Balić (Schäfer 78.), Ramirez

Slovan: Ružinský - Medveděv, Bajrić, Bozhikov, Pauschek - Čavrič (Daniel 72.), De Kamps, Nono, Moha – Holman (Strelec 72.), Henty (Abena 84.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.