Rajtol a nemzetközi futballnagyüzem
A válogatott szünetet követően tovább robog a klubfoci, sőt, a jövő héten már a nemzetközi kupasorozatok is elstartolnak. Az alábbi összeállításunkban megvizsgáltuk, mely csapatok lehetnek az egyes sorozatok esélyesei.

A Bajnokok Ligája tavalyi kiírásában hengerelt a Paris Saint-Germain. A francia gépezet a csoportkör őszi fázisában ugyan még akadozott, az egyenes kiesés szakaszban azonban ellentmondást nem tűrően játszottak a párizsiak. Emlékezzünk csak vissza a müncheni döntőre, ahol szinte földbe döngölték az Intert. Az idei évben is a sorozat egyik fő esélyesének számítanak, kihívókból azonban nem lesz hiány.
Az esélyesek között emlegetik még az Arsenalt és a Liverpoolt, a két angol csapatot egyébként a PSG a tavalyi sorozatban kiejtette, a Liverpool nyolcad-, míg az Arsenal az elődöntőben vérzett el a franciákkal szemben. Már ekkor is rendkívül erős volt a két angol csapat, a nyár folyamán pedig sikerült tovább fejleszteniük a keretüket. A Liverpool több mint 400 milliót “tapsolt el” a piacon, míg az Ágyúsok közel 300 millió euróból fejlesztették a keretüket. És persze ott vannak azok a gigászok, akikkel minden évben számolni kell. A rekordbajnok Real Madrid Xabi Alonso irányításával szeretné megszerezni történelme 16. BL-címét, a Bayern München már Luis Diazzal a soraiban próbál 2020 után ismét felérni a csúcsra, míg a Barcelona a tavalyi drámai kiesést követően tovább akar jutni az elődöntőnél. Esélyesekből tehát nincs hiány, talán még a tavalyinál is kiélezettebb küzdelemre számíthatunk az idei sorozatban. Mint azt jól tudjuk, a 2026-as döntőt a Puskás Arénában rendezik, ahol igazi futballcsemegére számíthatnak a szurkolók, már akiknek egyáltalán sikerül jegyet szerezniük a találkozóra.
A fogadóirodák egyébként az Aston Villát tartják a legesélyesebbnek a végső győzelme, és a keret minőséget, valamint az edző, Unai Emery Európa-liga sikereit figyelembe véve erre minden esélyük meg is van. Mi sem jelzi jobban a futball fejlődését és a kiegyenlített erőviszonyokat, hogy az Európa-ligában szereplő 36 csapat közel fele a Bajnokok Ligájában is megállná a helyét.
A pozsonyi Slovan a tavalyi BL-szereplés után az EKL-ben vitézkedhet, itt valószínűleg több esélyük is lesz a győzelme, az anyagi juttatások már egy másik kérdés. A fővárosiak felemás érzésekkel vehették tudomásul a számukra kisorsolt ellenfeleket, a spanyol Rayo Vallecano például nem egy alkalommal tört már borsot a Barcelona vagy a Real Madrid orra alá. A Fradi után idén a Slovan is megmérkőzik az AZ Alkmaarral, míg a lényegében Chelsea fiókcsapataként működő Strasbourg sem ígérkezik könnyű ellenfélnek. A finn Kuopio, a svéd Häcken és a macedón Škendija viszont verhető csapatok, így Vladimír Weissék joggal bizakodhatnak a továbbjutásban.
A négy évvel ezelőtti indulása óta az EKL mezőnye is egyre erősebb, a csoportkörben olyan együtteseket találunk mint a FA- és angol Szuperkupa győztes Crystal Palace-t, a BL tavalyi sorozatában szereplő Sparta Prágát, a kétszeres döntős Fiorentinát, vagy a két ukrán csapatot, a Sahtar Donyecket és a Dinamo Kijevet. Esélyest nehéz lenne mondani, de el tudnék képzelni egy Crystal Palace-Fiorentina döntőt.