2023. július 13., 07:58

Rajtol a DAC új idénye, a grúz Dila Gori ellen kezdenek a sárga-kékek

Nemzetközi kupamérkőzéssel rajtol a DAC új idénye. A szlovák labdarúgó-bajnokság előző idényében ezüstérmes sárga-kékek sorozatban hatodik alkalommal harcolták ki a nemzetközi kupaindulás jogát és csütörtök este a grúz Dila Gori ellen megkezdik az új idényt is, méghozzá az Európa Konferencia Liga első selejtezőkörében.

DAC - Dila Gori
Fotó: dac1904.sk

Egy mozgalmas nyári felkészülést követően nemzetközi kupamérkőzéssel kezdődik a dunaszerdahelyi DAC új idénye. Az Adrian Guľa edzette sárga-kékek jelentős változásokkal és komoly célokkal vágnak neki az új idénynek. A csallóközi együttes első tétmérkőzését hazai közönség előtt játssza csütörtök este a grúz Dila Gori ellen. A sárga-kékek sorozatban hatodik alkalommal vívták ki a nemzetközi kupaindulás jogát, miután az előző idényben még a Fortuna Ligában (az új idénytől már Niké Liga) a második helyen zártak, Kalmárék végig nagy csatában voltak a bajnoki címért a Slovannal.

Az első nemzetközi ellenfél: A grúz bronzérmes

A DAC első nemzetközi kupaellenfele az új idényben a grúz élvonal legutóbbi három idényének bronzérmese, a Dila Gori lesz.

A csütörtöki találkozó lesz a DAC történelmének 30. kupamérkőzése  a nemzetközi porondon.

A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a DAC vezetőedzője, Adrian Guľa óvatosan fogalmazott és elmondta egy nehéz mérkőzésre számít, hiszen a grúz labdarúgás is komoly fejlődést mutatott az elmúlt időszakban. Grúziában tavasz-ősz rendszerben zajlik a bajnokság, 19 fordulót követően jelenleg az 5. helyen áll a Dila Gori. A párharc két mérkőzésen dől el.

„Manapság az információk több forrásból is a rendelkezésünkre állnak, de az élőben való feltérképezés mellett döntöttünk és nagyon értékes tudásanyagot szereztünk. Az asszisztensem, Laco Kubalík egyenesen Grúziába utazott ellenfélnézőbe. Nehéz európai konfrontáció vár ránk egy olyan országból érkező nemzetközi csapattal, ahol fejlődésben van a labdarúgás. Elég idő állt rendelkezésünkre az elemzésre és a felkészülésre, ám a pályán mutatott teljesítmény lesz a döntő.

Másfajta megmérettetés áll előttünk, mint tavaly, amikor is könnyebb ellenfelünk volt. Tisztában vagyunk vele, hogy egy kellemetlen stílusú együttes vár ránk, de mindent meg akarunk tenni a továbbjutásért. Ugyancsak szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat, akik a múlt idény során minden alkalommal fantasztikus hangulatot teremtettek és akikre most is számítunk”

- nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a DAC mestere.

A Dila Gori története során hetedszer indulhat az európai kupasorozatokban. 2012 és 2013 őszén egészen az Európa-liga play-offjáig jutottak, az azt követő öt alkalommal azonban rögtön az első akadályon elbukott. 2021-ben a grúz együttes találkozott már szlovák ellenféllel, akkor a Zsolna kettős győzelemmel búcsúztatta a Dila Gorit.

Sorozatban hatodszor

A DAC történelmének egyik legszebb időszakát éli, hiszen sorozatban hatodik alkalommal harcolták ki a nemzetközi kupaindulás jogát.

2018 és 2020 között az Európa-ligában, majd a versenysorozat 2021-es reformját követően harmadszor indulhat az Európa Konferencia Ligában (EKL) a dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek az első két fordulóban kiemeltek lesznek. A DAC öt évvel ezelőtt már megmérkőzött egy grúz csapattal a nemzetközi porondon az Európa-liga első selejtezőkörében, akkor a Dinamo Tbiliszi ellen a dunaszerdahelyi 1-1-es döntetlent követően idegenben 2-1-re győztek a sárga-kékek, miután Bayo emlékezetes két fejesgóljával az utolsó öt percben fordított a DAC. Az elmúlt idényben a csallóközi együttes a harmadik selejtezőkörig jutott, ahol végül a román FCSB búcsúztatta a sárga-kékeket. A klub célja idén nem lehet más, mint minél továbbjutni a nemzetközi porondon. A DAC csapatkapitánya Kalmár Zsolt is elmondta győzni szeretnének hazai pályán.

Egy erős csapat elleni összecsapás vár ránk. Ismerjük a Dila Gori játékstílusát, tudjuk a gyenge oldalaikat is. Senki sem számíthat arra, hogy komolyabb erőbedobás nélkül harcoljuk ki a továbbjutást. Öt éve is egy grúz együttessel találkoztunk, amikor szintén nem volt egyszerű dolgunk. Azóta a labdarúgásuk komoly fejlődésen ment keresztül. Célunk a hazai győzelem, idegenben pedig szeretnénk biztossá tenni a továbbjutást”

- fogalmazott Kalmár a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

Átalakuló játékoskeret

A nyár folyamán komoly változásokon ment keresztül a DAC kerete, hiszen több meghatározó játékos is távozott a csapattól, mint a két panamai légiós Eric Davis és Ceaser Blackman, utóbbi pedig a nagy rivális Slovanhoz igazolt, ami nem igazán nyerte el a szurkolók szimpátiáját. Távozott még Sebastian Nebyla, a korábbi csapatkapitány Dominik Kružliak, a horvát Andrija Balić, de Ahmed Muhamedbegović és Brahim Moumou sem folytatja Dunaszerdahelyen.

A távozókat minőségi érkezőkkel próbálták pótolni, akik azonnal a klub segítségére lehetnek. Az érkezők között több olyan játékos is található, aki együtt dolgozott már Adrian Guľával, a Plzeň együttesétől három futballista is érkezett, Filip Kaša, Aleš Čermák és Matej Trusa, míg a lengyel Wisla Krakkó gárdájától Konrad Gruszkowski tette át székhelyét Dunaszerdahelyre.

Visszatért kölcsönjátékból a DAC két fiatal magyar tehetsége is Vitális Milán és Csinger Márk is, míg a győri nevelés Urblík Norbert hosszútávú szerződést kötött a DAC-cal, valamint Szolgai Máté is hosszabbított és a DAC első keretével készülhetett.

Az elmúlt idényben alapembernek számító szerb  Željko Gavrić, aki a Ferencvárostól szerepelt kölcsönben végleg a DAC játékosa lett, miután végleg szerződtették a sárga-kékek. A változások milyen hatással lesznek a csapat játékára, arra a csütörtöki első tétmérkőzésen kapunk választ. Mindenesetre a felkészülés jól sikerült a csapatnak, hiszen a DAC magja megmaradt és az előző idény gólkirálya, Nikola Krstović is maradt Dunaszerdahelyen és Csallóköz fővárosában kezdi az idényt.

Európa Konferencia Liga, első selejtezőkör, odavágó:

FC DAC 1904 – FC Dila Gori 19.30

MOL Aréna, Dunaszerdahely

Játékvezetők: Jarred Gavan Gillett (ausztrál), Constantine Hatzidakis, Daniel Richard Cook (angolok)

A találkozót a RTVS sportcsatorna élőben közvetíti 19.30-tól

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.