2019. október 14., 20:24

Radványi Miklós ismét élvonalbeli csapatot irányít

A válogatott szünetet kihasználva a Fortuna Liga újonca a Garamszentkereszt menesztette vezetőpárosát, és a DAC korábbi játékosát és mesterét Radványi Miklóst nevezte ki a csapat élére.

radvanyi-miklos.jpg
Fotó: sport.sk

A Garamszentkereszt hivatalos közleményben jelentette be, hogy megvált Milan Nemec, Rastislav Urgela edzőpárostól, és helyüket a DAC, a Myjava és a Mezőkövesd korábbi vezetőedzője Radványi Miklós veszi át.

Az újonc Garamszentkereszt az utolsó előtti helyen áll a Fortuna Liga táblázatán. Mindössze egy győzelmet szereztek Mészáros Andrásék még augusztusban a Rózsahegy ellen, emellett négy alkalommal játszottak döntetlent, valamint hat alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret.

Radványi Miklós hétvégén még a harmadosztályú Bős kispadján ült, azonban az újonc megkeresésének nem tudott ellenállni, hiszen mégis csak élvonalbeli gárdáról van szó.

A felvidéki mester a Bős csapatával 11 fordulót követően 20 pontot gyűjtött és a tabella harmadik helyét foglalja el.

Az 50 esztendős szakember megbízatása az új csapatánál a szezon végéig szól.

A DAC korábbi kiváló játékosa és vezetőedzője a hétvégén a bajnok ellen debütálhat a kispadon, míg október 26-án a sárga-kékeket fogadják hazai közönség előtt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.