Pontokat hullajtott hazai pályán a DAC
Gól nélküli döntetlennel végződött a Fortuna liga 14. fordulójában a Szered vendégjátéka a DAC otthonában.
![DAC_Szered](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/freeform_large_9_2x/s3/migrated/pictures/erdekesseg--3/dsc_0944.jpg?itok=iMm_UHrw)
A MOL Aréna jubileumi 50. ligamérkőzésén a tabella harmadik helyén álló DAC revansra készült a Szered ellen.
Kalmár Zsoltiék a szezon eleji, valamint a tavalyi hazai vereségért is szerettek volna visszavágni a szeredieknek, a vendégek azonban sorozatban harmadszor is megtréfálták a sárga-kékeket.
A hétközi drámai kupasiker után a német mester a Nagyszombat elleni kezdőcsapatot küldte pályára, Oravec kivételével, aki helyett ezúttal Blackman került a kezdőbe.
A találkozó első gólszerzési lehetőségére nem kellett sokat várnunk, a 4. percben a két magyar légiós Vida Kristopher és Kalmár Zsolt összjátéka után, a sárga-kékek csapatkapitánya lőtt kapura, azonban Iliev rajta volt és hárított. A mérkőzés 9. percében Blakcman passza után Ramirez került ziccerbe, a dél-amerikai támadó azonban öt méterről nem tudta a szeredi hálóba jutattni a játékszert.
A folytatásban is hazai együttes játszott fölényben, a vendégek azonban őrizték a számukra értékes eredményt.
Az egyre erősődő hazai fölény után a 27. percben Ronan került közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a sárga-kékeknek, azonban az ír középpályás a kapufát találta telibe. Egy perccel később
a vendégek előtt is komoly gólszerzési lehetőségek adódtak, Jedlička kétszer is bravúros védéssel akadályozta meg a szeredi gólt.
Az első játékrész hajrájában a "Harcoljatok! Harcoljatok" rigmus is felzendült a B-középből, nagyobb erőbedobásra késztetve a fiúkat.
Az első játékrész hajrában sem sikerült megtörni a gólcsendet, gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.
Szünetről visszatérve Peter Hyballa taktikai cserére szánta el magát, amiben minden bizonnyal Vida Máté sárga lapja is közre játszhatott, ugyanis a magyar válogatott szűrőjét hozta le, helyére pedig Matej Oravec állt be.
A második játékrész első komoly lehetősége egy hazai szöglet után Ramirez előtt adódott, a venezuelai támadó azonban sokadik helyzetét is elpuskázta miután a kapufa mellé célzott. A mérkőzés 57. minutumában újabb dunaszerdahelyi kapufát láthatott a kilátogató 6887 néző, ezúttal Vida Kristopher lövése csattant a kapufán.
A vendégek taktikus játékkal a hajrára fordulva egyre többet tördelték a játékot, és a foci helyett az időhúzásra fordították a hangsúlyt.
Húsz perccel a vége előtt Hyballa mester a másik Vidát is lecserélte, aki szintén begyűjtött egy sárga lapot, és a hazaiak mestere pályára küldte Andrej Fábryt is.
A mérkőzés hajrájában a sárga-kékek óriási nyomás helyeztek a vendégek kapujára, a három pontot érő találat azonban csak nem akart összejönni a dunaszerdahelyieknek,
pedig Kalmár és Beskorovainyi is közel járt a gólhoz, a vendégek hálóőre azonban remek védésekkel tartotta a bravúros eredményt a vendégeknek.
A DAC ezzel négy győzelem után nem tudta folytatni remek sorozatát ,és sorozatban harmadszor sem tudták legyőzni a Szered együttesét a bajnokságban.
FC DAC 1904 - ŠKF Szered 0-0
MOL Aréna, Dunaszerdahely, v.: Marhefka
Gólszerzők:
Sárga lapok: Vida M., (40.), Vida K., (55.) ill. Rorič (63.), Cleber (90+1.)
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Ronan, Vida Máté (46.), Kalmár - Divković (Taiwo 82.), Ramirez, Vida Kristopher (Fábry 72.)
Szered: Iliev - Dabó, Djiby Ba, Hučko, Slaninka – Metalsi (Adekuoroye 63.), Rorič - Morong (Špehar 86.), Pankaričan, Iván (Cleber 77.) - Louka.
![DAC_Szered](https://ma7media.storage.googleapis.com/sites/default/files/styles/nagykep_large/s3/migrated/pictures/erdekesseg--3/dsc_0944.jpg?itok=HrNOgPbU)