Politika a pályán
A katari labdarúgó-világbajnokság még nem ért véget, de néhány tanulságot azért levonhatunk. Például felesleges a politikát bevinni a pályára, sőt, jobb, ha a stadionokat, válogatottakat és úgy általában a sportot messziről elkerüli.
Vajon néhány hónap vagy év múlva mire fogunk emlékezni a katari világbajnoksággal kapcsolatban? A döntőre, a győztesre, a jó és a kevésbé jó meccsekre, egy-egy meghatározó pillanatra?
Például a brazil Richarlison ollózós góljára a szerbek ellen, vagy a portugál Gonçalo Ramos triplájára a svájciak elleni nyolcaddöntőben, esetleg a spanyolok pocsék büntetőire, ahogy kiejtették magukat a legjobb tizenhat között? Vagy attól marad emlékezetes ez a vb, hogy Irán, Anglia, Németország ilyen-olyan okokból kifolyólag bevitte a pályára a politikát?
Az a gyanúm, hogy a játék végül felülírja egyesek színpadias bohóckodásait, és ha nem is merülnek feledésbe a „nagy gesztusok és tettek”, de csak a sokadik emlékek között lesznek a 2022-es tornával kapcsolatban. Jó kérdés, hogy kiből mit vált ki a pályán látható politikailag színezett előadás. E sorok írójából az évek múlásával egyre inkább csak ásítást és érdektelenséget, nagyjából a „lapozzunk” kategóriába esnek a különböző performanszok.
Így az iráni válogatott sem hatott meg, amikor nem énekelték a himnuszt az Anglia elleni csoportmérkőzésen? Azt gondoltam: „na, kezdődik”. A következő gondolatom pedig az volt, hogy az angolok ma simán nyernek, és Irán biztosan nem jut tovább a csoportkörből. De ha már angolok!
A derék szigetlakók, akiknek a szövetségi kapitánya „edukálni” szeretné a magyarokat és az egész világot, szintén beleléptek a politikai csapdába. Ők féltérdre ereszkedőset játszanak, mert csak... Aztán itt voltak a németek, akik a szájuk elé tartott kézzel tüntettek... Mi ellen is? Azóta kiderült, hogy valójában három főkolomposa volt ennek a gyenge „darabnak”, Manuel Neuer, Leon Goretzka és Joshua Kimmich. Mindhárman a Bayern München játékosai. A többiek, jobb híján, beálltak a sorba. De a nyugat-európai csapatok közül a németek mellett a dánok, az angolok, a walesiek, a svájciak, a hollandok és a belgák is szivárványos karszalagban akartak pályára lépni, legalábbis a csapatkapitányok. A franciák korábban jelezték, hogy ők inkább visszalépnek a színes világ követelésétől, egyébként természetesen egyetértenek a többiekkel – de hát nem éppen ők azok, akiket megvásárolt a Katar?! A portugálok, a spanyolok és a három kelet-európai válogatott valahogy kimaradt a követelőzésből.
Különös, hogy Neuert és társait nem zavarja, hogy a Bayern mezén a világ legjobbjának megválasztott Qatar Airways légitársaság neve szerepel, amely a Katari Állam tulajdonát képezi, ahogy a párizsiakat sem készteti semmi arra, hogy minden egyes mérkőzés előtt valami csodálatos és látványos műsorral lepjék meg a közönséget.
A képmutatás, az alakoskodás, úgy látszik jellemzője ezeknek a drága focistáknak. Pedig milyen szép lenne, ha megtagadnák a PSG- vagy a Bayern-mezek viselését, befognák a szájukat egy teljes idény erejéig, vagy valami hasonló mókával állnának elő! Talán jobb lett volna néhány válogatottat már a vb elején hazazavarni, hogy otthon meccseljék le politikai vitáikat. Ha Jugoszláviát sikerült kizárni az 1992-es Európa-bajnokságról, akkor miért ne lehetne megtenni másokkal is? Tudjuk, a sport és a politika összefonódik, és majd a 2024-es németországi Eb-n kárpótolják magukat egyes európai válogatottak.
Megjelent a Magyar7 2022/50.számában.
