2023. november 3., 12:29

Péntek esti foci: Kilenc év után lép pályára Kassán a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 13. fordulóját a DAC idegenbeli összecsapása nyitja az újonc Kassa otthonában, ahol 3297 nap után játszik bajnoki mérkőzést a dunaszerdahelyi együttes.

Milan Dimun
Milan Dimun
Fotó: dac1904.sk

A Niké Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén a sorozatban hét vereséget elszenvedő újonc FC Kassa hazai közönség előtt fogadja a tavalyi ezüstérmes DAC csapatát. A kassai sárga-kékek a héten új edzőt neveztek ki, méghozzá korábban a Slovannál is dolgozó ifj. Ján Kozák személyében, aki éppen a DAC ellen debütál a kassai kispadon.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek legutóbb közel kilenc éve léptek pályára Kassa városában bajnoki mérkőzésen.

A találkozó a DAC játékosa, Milan Dimun számára különleges lesz, hiszen nevelőegyesülete ellen léphet pályára ma este. A DAC középpályása 2014 októberében ott volt a kassai kispadon, így nagyon jól emlékszik a legutóbbi kassai összecsapásra.

„Számomra ez egy különleges mérkőzés lesz, amelyet már nagyon várok és amelyen sok ismerősöm jelen lesz. Bízom benne, hogy sikerrel vesszük az akadályt, mivel szükségünk van a pontokra, hogy feljebb jussunk a tabellán oda, ahova tartozunk. Az edzőcserét követően az ellenfél új energiákat kapott, így rögtön a kezdő sípszótól teljes erőbedobással kell futballoznunk. Remélhetőleg a végén mi örülünk majd és három ponttal távozunk. Igen, emlékszem arra a meccsre.

A Dunaszerdahely hosszú ideje nem vendégszerepelt Kassán, ezért remélhetőleg sok szurkolót kicsalogatunk. Nagyon boldog vagyok, hogy a szülővárosomban ismét élvonalbeli találkozókat rendeznek, de ahogy mondtam, elsődleges célunk a három pont begyűjtése”

– tekintett előre Milan Dimun az FC Kassa neveltje, aki jelenleg a DAC játékosa.

A DAC vezetőedzője nincs könnyű helyzetben hiszen a játék, ami elvárható lenne a csapattól, hetek óta akadozik és a több hiányzó sem könnyíti meg Adrian Guľa és stábja munkáját. A pénteki összecsapáson kérdésese Spyros Risvanis és Ammar Ramadan játéka is.

„A Kassa elleni idegenbeli összecsapást követően kedden jön a kupameccs, így mindegyik játékosunk fontos. Risvanis pályára lépése betegség miatt kérdőjeles, ami sajnálatos és meglátjuk, képesek leszünk-e olyan állapotba hozni Ramadant, hogy legalább a találkozó egy részén bevethető legyen. A többiek – a hosszú ideig harcképteleneken kívül – rendben vannak, Redzic és Záhradík is már a csapattal edzett és bevethetőek. Ezért azt várom, hogy jól működünk majd csapatként és remélhetőleg mi leszünk az elégedettebbek a lefújást követően” – adott tájékoztatást Adrian Guľa az esetleges hiányzókról.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek ráadásul először lépnek pályára az új Kassai Futballarénában. A többségi magyar tulajdonban lévő magyar gárda 2018-ban alakult és a Niké Liga legfiatalabb résztvevő gárdája.

A keleti gárda a Szilvásapáti (Vyšné Opátske) és az FK Kassa-Barca egyesülésével jött létre. A gárda a III. liga Keleti csoportjában kezdte meg szereplését, amelyet simán megnyert, majd negyedik nekifutásra a II. ligából a legjobbak közé jutott. Ami a DAC kassai csapatok elleni mérkőzéseit illeti a péntek esti lesz az ötvenedik mérkőzés kassai csapatok ellen, ugyanis a csallóközi együttes eddig a Lokomotíva és az 1. FC (később MFK Kassa) után az idei szezonban az FC Kassa ellen mérkőzik, ami egy új csapat és egyik kassai klub utódjának sem tartja magát.

A DAC az idei szezonban már összecsapott a Kassával és augusztus elején a MOL Arénában 5-2-re győzött a csallóközi együttes. A kassaiak keretében egy korábbi dunaszerdahelyi kedvenc, Erik Pačinda is szerepel, aki anno a DAC színeiben is termelte a gólokat és sokak kedvence volt.

A péntek esti sárga-kék csapatok rangadóját a Nova Sport élőben közvetíti, valamint a Voyo internetes platformon is követhető lesz a rangadó.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), alapszakasz, 13. forduló:

November 3., péntek:

FC Kassa – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 17.30 (Nova Sport, Voyo)

November 4., szombat:

MFK Szakolca – MFK Rózsahegy 15.00 (Voyo)

MFK Dukla Besztercebánya - ŠK Slovan 15.00 (Voyo)

MFK Zemplén Nagymihály - AS Trencsén 15.00 (Voyo)

FC Spartak Nagyszombat – FC ViOn Aranyosmarót 15.00 (Voyo)

November 5., vasárnap:

 MŠK Zsolna – FK Železiarne Zólyombrézó 17.30 (Dajto, Voyo)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.