2020. július 7., 13:58

Pellegrini Spanyolországban vállal munkát

Bár a hivatalos aláírás még hiányzik, a spanyol sportsajtó kész ténynek tekinti, hogy vezetőedzőként rövidesen Manuel Pellegrini ül le a kisebbik sevillai futballcsapat, a jelenleg a La Liga alsóházában található Betis kispadjára.

Sevilla Betis
Fotó: TASR / AP

A chilei szakember

a tavaly nyár óta foglalkoztatott spanyol Joan Rudit váltja,

akit június 20-án menesztettek a gárda idénybeli gyengélkedése miatt, minek következtében a Betis csak a 14. a húszcsapatos élvonalban.

Az Onda Cero úgy tudja, hogy Pellegrini, akivel a zöld-fehér klub vezetői háromhetes tárgyalássorozat végén jutottak dűlőre, két évre szóló kontraktusban állapodott meg.

A 66 esztendős szakember és a Premier League-ben szereplő londoni West Ham United útjai decemberben váltak el,

s már akkor több klub is jelentkezett érte, az ABC szerint Spanyolországból a Valencia, Törökországból pedig a Fenerbahce akarta szerződtetni.

Pellegrini - aki Angliában bajnoki címet nyert a Manchester Cityvel - végül a La Ligát választotta, a Marca szerint már csak a múltbéli kötődés miatt is, merthogy korábban a Villarreal, a Real Madrid és a Málaga vezetőedzője is volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.