2018. október 20., 08:54

Pato triplázott, a Somorja négy mérkőzés óta veretlen

A szlovák másodosztály pénteki nyitónapján a somorjai Fluminense valósággal átgázolt az előző fordulóban a komáromi KFC-t legyőző pozsonyi Interen.

somorja_10_19
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Őry Tibor

A szlovák másodosztály 14. fordulója pénteken két mérkőzéssel vette kezdetét. A somorjai Fluminense hazai közönség előtt fogadta a pozsonyi Intert. Mindkét gárda győzelmi célokkal lépett pályára, a somorjaiak jó formában, három veretlen mérkőzéssel a tarsolyukban várhatták a nyitómeccset, míg az Inter az előző fordulóban bravúros győzelmet aratott a KFC ellen hazai pályán. A hazaiak villámrajtot vettek a mérkőzésen és már öt perc után kétgólos előnyben voltak Sanjin Alagič fiai. A hazaiak a 28. percben Pato révén büntetőtőből szerezték harmadik góljukat az első félidőben .

Fordulást követően sem vett vissza a lendületből Somorja és az 52. percben Pato megszerezte harmadik gólját is. A támadó a 12. találatánál jár a szezonban, ezzel pedig vezeti a másodosztály góllövőlistáját. A mérkőzés 68. percében Čunta góljával már ötgólos volt a hazai előny, végül nyolc perccel a vége előtt összejött a szépítés a pozsonyiaknak Baldovský révén. Magabiztos győzelmével a Fluminense Somorja veretlenségi sorozata négy mérkőzésre duzzadt. A somorjai együttes legközelebb jövő héten kedden lép pályára a Szlovák Kupa a nyolcaddöntőjében az FK Poprád ellen hazai pályán, amiről természetesen beszámolunk ezúttal is.

II. liga, 14. forduló:
FC STK Fluminense Somorja – FK Inter 5-1 (3-0)
Gólszerzők: Pato (3., 28., büntetőből, 52.), Štrbak (5.), Čunta (68.) ill. Baldovský (82.)

A tabella aktuális állása:

Fotó:  Facebook

somorja_10_19
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.