2022. július 20., 21:00

Parádés kétgólos DAC-siker a feröeri Víkingur otthonában

Az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében a dunaszerdahelyi DAC idegenben a feröeri Víkingur otthonában lépett pályára szerda este. A találkozó esélyesének a sárga-kékek számítottak.

DAC
Fotó: dac1904.sk

Sűrű napokon van túl a dunaszerdahelyi DAC együttese, ugyanis sorra játssza mérkőzéseit a csallóközi együttes. Adrian Guľa remekül felkészítette csapatát az új idényre, eddigi három tétmérkőzéséből mindhármat behúzta a csallóközi együttes. Bár a játék még nem az igazi, de csak az eredmény számít főleg, ha két fronton is harcol csapatunk. Sokunk bizonyára tartott tőle, mi lesz a csapattal a kettős terhelés közepette, de a rutinos szlovák vezetőedző minden eddigi tapasztalata és tudása kirajzolódni látszik a pályán, amit rövid idő alatt átadott a játékosainak, ráadásul Nikola Krstović is bombaformában kezdte az idényt.

A sárga-kékek kezdőjében ezúttal két magyar kapott lehetőséget a kapuban Veszelinov Dániel, míg elől Szánthó Regő rohamozta a feröeri együttes kapuját. A Víkingur kezdőjében is volt magyar futballista a fiatal tehetség, Turi Géza Dávid személyében.

A találkozó eleje a sárga-kékek kedve szerint alakult, Guľa tanítványai az első perctől kezdve domináltak. Az első komolyabb dunaszerdahelyi támadás pedig rögtön gólt is eredményezett a hetedik percben, Blackman beívelés után Nikola Krstović csodaszép gólt ollózott a Víkingur hálójába. A gól megnyugtatta a DAC játékosait, a hazaiak pedig az első húsz percben nem sok veszélyt jelentettek Veszelinov kapujára. A 22. percben Krstović távoli lapos lövése kerülte el Reynatrod kapuját. Az első feröeri helyzetet a 25. percben dolgozták ki a hazaiak, Olsen fejese azonban nem találta el Veszelinov kapuját.

A sárga-kékek vezetésük tudatában talán túlságosan is megnyugodtak, aminek kis híján a 31. percben lett meg a böjtje és Johanson lövésébe a csapatkapitány Kružliak vetődött bele önfeláldozóan. Nem sokkal később pedig Veszelinovnak kellett egy bravúros védéssel megmentenie csapatát a góltól Vatnhamar fejesét követően. Az első játékrész hátralévő részében az eredmény nem változott, ami egygólos szerdahelyi előnyt jelentett a szünetre.

Fordulást követően a DAC aktívan kezdte a második félidőt, feltételezhetően Guľa nem volt elégedett csapata első félidei produkciójával és többet várt támadásban a csapattól. A második félidőt Krstović távoli bombája nyitotta, ami végül nem talált kaput. A hazaiak próbálkoztak ugyan, de Veszelinov magabiztosan, ha kell, bravúros védéssel akadályozta meg a feröeri együttes gólját. Adrian Guľa egyórányi játékot követően friss játékosokat is bevetett.

A folytatásban a sárga-kékek a hajrában egy másik gyönyörű találattal megduplázták előnyüket, Ciganiks nagyon eltalálta a labdát, ami védhetetlenül vágódott Reynatrod hálójába. A hajrában az eredmény már nem változott, ami pedig azt jelentette a sárga-kékek kétgólos előnnyel várhatják a jövő heti dunaszerdahelyi visszavágót.

UEFA Európa Konferencia Liga, második selejtezőkör, odavágó:

Víkingur Gøta (feröeri) - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-2 (0-1)

Tórsvøllur, Torshavn, v.: Kajzatović - Kordež, Kasapovič

Gólszerzők: 7. Krstović, 81. Ciganiks

Sárga lapok: 87. A. Gregersen, ill. 16. Kružliak, 18. Moumou, 73. Blackman

Víkingur Gøta: Reynatrod - Hansen, A. Gregersen, G. Vatnhamar, B. Gregersen - Svensson (69. Jonhardsson), S. Vatnhamar, Turi, Mneney, Johansen (70. Bárdason) - A. Olsen (70. Justinussen)

DAC 1904: Veszelinov - Blackman, Kružliak, Brunetti, Ciganiks - Veselovský (86. Nebyla), Dimun, Káčer (86. Rymarenko) - Szánthó (62. Nicolaescu), Krstović (90. Szolgai), Moumou (62. Andzouana)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.