Palástról a MOL Arénába

Milyen lépcsőfokokat kell teljesíteni ahhoz, hogy egy játékvezető eljusson a legfelső ligáig?

Elsősorban nagy akaraterő és kitartás kell hozzá. Mint mindenki, én is járási szinten, a legalacsonyabb bajnokságokban kezdtem a tapasztalatgyűjtést. Az 5. ligába két év után sikerült felkerülnöm, már a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség játékvezetői testületének tagjaként. Az évek során rengeteg szemináriumon vettem részt. A fiatal játékvezetők képzésével foglalkozó rendezvényeken felfigyeltek rám, így történhetett meg, hogy úgy vezethettem 3. ligás mérkőzést, hogy előtte nem szerepeltem a 4. osztályban. Összesen hat év kellett ahhoz, hogy a Szlovák Labdarúgó-szövetség kötelékébe tartozhassak. Már az első szezonomban lehetőséget kaptam arra, hogy tartalék-játékvezetőként belekóstolhassak az 1. ligába; 2019-ben pedig már a premierem is megvolt a Fortuna Ligában.

Az első mérkőzése a felnőttek között egy Sáró–Deménd-összecsapás volt, amely nem a legkedvezőbben alakult az ön számára. Hogyan emlékszik vissza erre a találkozóra?

Ez a mérkőzés volt számomra az első nagy próba; tisztán emlékszem minden pillanatára. Mivel már akkor is kevés játékvezető volt, ezért egyedül kellett levezetnem a meccset. Az első félidő nagyon simán lement, néhányan mondták is, hogy fiatal korom ellenére milyen jól teljesítek. Aztán jött a 72. perc. A deméndiek próbálták a hazai csapat kontráját megállítani, amikor – talán némi tapasztalatlanság miatt is – egy kicsit hamar fújtam a sípba, megállítva a támadást. A sáróiak úgy vélekedtek, hogy a csatáruk egyedül tört volna a kapura, így körbevettek, reklamáltak. A csapatkapitányuk mögül úgy futott felém az egyik hazai játékos, hogy nem bírt megállni, így vállával a vállamnak ütközött. Ezt a lökést inzultációként kezeltem, és lefújtam a mérkőzést. Emiatt persze nagyon nehéz volt a pálya elhagyása; mintegy húsz percig tartott, amíg kikeveredtem magam onnan. Ma már természetesen hálás vagyok az ilyen tapasztalatokért is. Így sokkal jobban meg tudom becsülni azt, ahol most tartok, és a rám nehezedő nyomást is könnyebben viselem.

Átesnek egyébként a játékvezetők valamilyen pszichológiai képzésen, hogy kezelni tudják az ilyen helyzeteket?

A fiatal játékvezetőkkel nagyon sokat foglalkoznak, többször vettünk részt sportpszichológusok előadásain is. Ők segítenek abban, hogy megfelelően tudjuk kezelni ezt a fajta nyomást. A falusi focihoz képest közvetlenül a meccs előtt és a meccs után nincs nagy nyomás egy élvonalbeli játékvezetőn, a mérkőzések előtti és utáni napokon inkább a média nyomása az, ami lelkileg megterhelhet bennünket.

Milyen szellemben, milyen stílusban próbál bíráskodni?

A stílusom alapjában véve a természetemből fakad, sok esetben azonban az aktuális hangulatomtól függ, hogy éppen hogyan vezetek egy-egy meccset. Vannak napok, amikor végigbeszélem a találkozót a játékosokkal, de az is előfordul, hogy keveset kommunikálok velük. A legfontosabb, hogy az akciókhoz a lehető legközelebb tartózkodva, minél igazságosabb döntéseket hozzak, hogy a játékosok akkor se kifogásolhassák azokat, ha kevésbé kedvezőek.

Bizonyára inspirálta a két neves játékvezetővel, Craig Thomsonnal és Kassai Viktorral történő találkozás. Honnan meríti az ösztönzést, hogy folyamatosan fejlessze magát?

Craig Thomsonnak nem is feltétlenül a személyisége, inkább az élettörténete fogott meg, Kassai Viktor viszont – még mielőtt személyesen is megismerhettem – nagy hatással volt a karrieremre. Amikor egy-egy keményebb időszakon megyek át, nagyon nehéz motiválni magam. Tudom azonban, hogy mennyi munkát végeztem el, és mennyi áldozatot hoztam, hogy eljussak az élvonalba. Szerencsém volt, hogy mindig volt miért küzdenem, tanulnom, fejlődnöm.

Feltételezem, hogy a távlati céljai között szerepel, hogy feltűnhessen a nemzetközi kupasorozatokban is.

Igen, de ez távoli álom, hiszen a Fortuna Liga legjobbjai közé sem egyszerű bekerülni. Mindenesetre rajtam nem fog múlni, mindent beleadok, hogy valamennyi meccsen a legjobbat hozzam ki magamból. Egyelőre az a célom, hogy rendszeresen lehetőséget kapjak az élvonalban.

Hogyan tudja összeegyeztetni a folyamatos edzéseket és a mérkőzéseket a civil munkájával?

Egy pozsonyi informatikai vállalatnál dolgozom, ahol a munkaidőm rugalmas, és szerencsém van azért is, mert a főnököm nagyon megértő. Napi nyolc óra munka mellett ezen a szinten nem egyszerű fenntartani a megfelelő kondíciót.

Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik azt fontolgatják, hogy a játékvezetői pályát választják?

Azt üzenném nekik, hogy nincs min hezitálni, bátran keressék fel a saját járásuk játékvezetői bizottságát, amelynek tagjai felvilágosítják őket, hogy pontosan mivel is jár ez a szakma. Ha szeretik a focit, s mindig is el szerettek volna jutni egy élvonalbeli pályára, annak ez az útja. Saját tapasztalatból mondhatom, megérte minden egyes edzés, szeminárium, mérkőzés. Amikor sikerül elérni a célt, s az ember kiléphet olyan pályákra, mint a dunaszerdahelyi MOL Aréna vagy a pozsonyi Tehelné pole, az az érzés mindenért kárpótol.

(Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/37. számában)