2020. november 29., 19:43

Palásti góllal győzött a Trencsén és elmozdult a tabella utolsó helyéről

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) vasárnapi játéknapján a Trencsén felvidéki góllal győzött és elmozdult a kiesőzónából, míg a Slovan ismét átvette a vezetést a dunaszerdahelyi együttestől.

Fotó: TASR
AS Trencsén - ŠKF Szered 1-0 (0-0)
Gólszerző: Križan (35.)

Továbbtart a Szered nyeretlenségi sorozata, Lérant Péter csapata a forduló előtt még a sereghajtó Trencsén ellen sem tudott győzni. A találkozón a Trencsén kezdőjében a palásti Križan Richárd, míg a vendégeknél Iván Alex is lehetőséget kapott.

A mérkőzés főszereplője a palásti Križan volt, aki a mérkőzés 35. percében egy szöglet utáni kavarodás után gólt fejelt, ami végül három pontot ért csapatának.

A vendégek ezúttal sem tudtak újítani és sorozatban kilencedik bajnokijukon is nyeretlenek maradtak. Legutóbb a Zsolna elleni hazai bajnokin tudott nyerni a Szered, még szeptember 12-én. Győzelmének köszönhetően a Trencsén elmozdult a tabella utolsó helyéről és feljöttek a tabella 10. helyére.

FK Szenyice - ŠK Slovan 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Strelec (41.), Ratao (66.), Holman (85.)

A vasárnapi játéknap záró mérkőzésén a címvédő Slovan a Szenice otthonában tudott győzni, ezzel ismét visszaállt a tabella élére. A pozsonyiak az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést Strelec révén.

A második félidő elején a hazaiak Piroska pontrúgása után Asanovič révén egyenlítettek, azonban a játékvezető hosszas tanakodás után érvénytelenítette a hazaiak gólját.
Ezek után a pozsonyiak lélektani előnybe kerültek, ami után újabb gólt szereztek Rafael Ratao révén. A mérkőzés hajrájában a magyar válogatott Holman Dávid állította be a pozsonyiak háromgólos győzelmét. A Slovan ezzel visszaelőzte a dunaszerdahelyieket a tabellán.

A DAC azonban ismét visszaelőzheti a pozsonyi gárdát, miután a sárga-kékek a koronavírus miatt elmaradt Szered elleni bajnokit szerdán pótolják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.