2019. szeptember 21., 19:12

Otthon szenvedett vereséget a DAC

A vásári hétvége csúcspontján szombat késő délután Csallóköz patinás futballcsapata, a dunaszerdahelyi DAC is színre lépett, és a tavalyi bronzérmes Rózsahegyet fogadta a MOL Arénában.

dac-rozsahegy-4.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Márkus Emese

A dunaszerdahelyi DAC a háta mögött hagyva a rossz szériát, négy veretlen mérkőzéssel a tarsolyában fogadta az előző szezon bronzérmesét, a Rózsahegyet, akik nagyon nagy gödörbe kerültek a szezon első felére, Jan Haspra tanítványai hét bajnoki mérkőzés óta nem tudtak győzni.

A sárga-kékek mestere, Peter Hyballa a Slovan és Szenica ellen pályára lépő győztes csapatán nem eszközölt semmilyen változtatást a kezdőcsapatban. Hosszabb kihagyás után az ír Connor Ronan először foglalt helyet a kispadon. Mint az várható volt, remek hangulat fogadta csapatokat, ugyanis a hétvégén tart a 39. Csallóközi Vásár, a MOL Aréna szomszédságában.

Fotó:  Márkus Emese

A hazaiak már a találkozó első percétől kezdeményezőbben léptek fel, de komolyabb gólszerzési lehetőség az első negyedórában nem alakult ki. A 24. percben Fábry remek labdával kínálta meg Ramirezt, a dél-amerikai támadó azonban jócskán mellé lőtt. Négy perccel később a Rózsahegy egykori csapatkapitánya Dominik Kružliak lőtt a kapu fölé, majd ezt követően Ramirez fejelt mellé egy beadást.

Az első játékrész hajrájában a Rózsahegy is magára talált, és veszélyesebb lett. A 35 .percben a találkozó addigi legnagyobb lehetőségét Kostadinov puskázta el, miután Jedlička kapuja mellé durrantott. A félidő legvégén a vendégek egy pontrúgás után megszerezték a vezetést, miután Kostadinov beívelése után Mojžiš fejelte a tehetetlen Jedlička kapujába. A vendégek fiatal védője első gólját szerezte a Rózsahegy színeiben, tavaly még a Zólyombrézó csapatát erősítette.

Fotó:  Márkus Emese

Peter Hyballa a szünetben azonnal reagált a vendégek vezetésére és pályára küldte Taiwót a második félidőre. A második játékrészben a sárga-kékek komoly fölénybe kerültek, és jöttek is rendre a sárga-kék helyzetek, ezek azonban elkerülték a rózsahegyi kaput. Fél órával a mérkőzés vége előtt mindössze egy kaput eltaláló lövést tudott felmutatni Peter Hyballa legénysége. A 65.percben Taiwo szerzett labdát a rózsahegyi tizenhatos előtt majd remek ütemben tálalt Vida Kristopher elé, aki nem tudta gólra váltani ziccerét.

Negyedórával a vége előtt óriási tűzijátékot rendezett a DAC a Rózsahegy kapuja előtt, végül Ramirez fejezte be egy lövéssel az akciót, amit a vendégek kapusa bravúrral hárított. A 79.percben Ramirez lábában ott volt az egyenlítés, miután ollózása éppen hogy mellé szállt.

Fotó:  Márkus Emese

A mérkőzés 84.percében a sárga-kékek nagyon közel álltak az egyenlítéshez, Beskorovainyi fejes azonban a keresztlécen csattant. A véghajrában sem tudta bevenni ellenfele hálóját a sárga-kék egylet, ezzel négy mérkőzés után vereséget szenvedett a DAC. A Rózsahegy hét nyeretlen bajnoki után három ponttal távozott Dunaszerdahelyről.

Fortuna Liga, 9.forduló:
FC DAC 1904 – MFK Rózsahegy 0-1 (0-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 8389 néző v.: Glova
Gólszerzők: Mojžiš (44.)
Sárga lapok: Čurma (7.), Koštrna (91.)
DAC: Jedlička - Koštrna, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Vida M. (Ronan 76.), Oravec
(Čmelík 60.) – Blackman (Taiwo 46.), Fábry, Vida K. - Ramirez. Vezetőedző: P.Hyballa
Rózsahegy: Krajčírik - Čurma, J. Maslo, Twardzik, Mojžiš - Kojnok (Jonec 74.), Kostadinov, Zsigmund, Qose - Ďungel (Novotný 65.), Gerec (Bobček 90+2). Vezetőedző: J.Haspra

Fotó:  Márkus Emese

dac-rozsahegy-4.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.