2021. május 18., 15:44

Öt év után kerettag lehet a francia válogatottban Benzema

Bekerülhet a világbajnok francia labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe Karim Benzema, a Real Madrid támadója.

Karim Benzema
Fotó: TASR/AP

A 2015-ben zsarolási ügybe keveredett 33 esztendős csatár több mint öt éve nem szerepelt a nemzeti együttesben,

a mostani idényben pedig 29 góllal segítette klubcsapatát az összes versenysorozatot figyelembe véve.

Benzema 2016-ban azt mondta, Didier Deschamps szövetségi kapitány „meghajolt Franciaország egy rasszista része előtt”, amikor kihagyta őt az akkori Eb-re készülő csapatból. Deschamps azóta többször azt nyilatkozta, soha nem felejti el a futballista kijelentését, azt azonban egyszer sem mondta, hogy többet nem számít a támadó játékára.

A Le Parisien című napilap keddi értesülése szerint Deschamps behívja a 81-szeres válogatott Benzemát a 26 fős keretbe,

melynek névsorát kedden este hozza nyilvánosságra. A L'Équipe szintén arról számolt be, hogy a szakmai stáb „gondolkodik” Benzema meghívásán.

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság június 11-én kezdődik. A magyar válogatott épp a franciákkal, valamint a címvédő portugálokkal, és a németekkel szerepel azonos csoportban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.