2020. április 27., 14:33

Öt cserét javasol a FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.

Csereszabály - öt
Öt cserére lesz lehetőség rendes játékidőben
Fotó: fiji.tv

A FIFA arra kérte a sportág szabályalkotó testületét (IFAB), hogy sürgősségi eljárás keretében döntsön a módosításról. Az IFAB-ban a négy brit - angol, skót, walesi és északír - szövetségnek egy-egy, a FIFA-nak négy szavazata van, a javaslat elfogadása valószínűleg csak formalitás.

A FIFA hétfőn közölte: minden jelenleg zajló, illetve idén kezdődő és jövőre véget érő sorozatban alkalmazható lesz az új szabály, a válogatott találkozókkal kapcsolatban pedig 2021. december 31-ig érvényben lesz. Ez azt jelenti, hogy az idénről jövőre halasztott, részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon is három helyett öt játékost lehet majd cserélni a rendes játékidőben, további egyet pedig a hosszabbításban - ha az UEFA is hozzájárul. Szabályozni fogják, hogy a cseréket ne lehessen időhúzásra felhasználni.

A FIFA ezzel az új szabállyal segítené a futballistákat, akikre a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt idény újraindulása után várhatóan zsúfolt program vár.

A nemzetközi szövetség munkacsoportokat hozott létre a világjárvány hatásainak kezelésére, s kijelentette: az egészség megőrzése az első számú cél.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.