2024. október 23., 08:20

Őrült meccsen nyert a Real, továbbra is pont nélkül a Slovan

A válogatott szünetet követően a Bajnokok Ligája küzdelmei is folytatódtak, a keddi játéknapon többek között pályára lépett a Slovan, a nap rangadóján pedig megismétlődött a tavalyi BL-döntő.

Real Madrid
Vinícius Junior mesterhármassal járult hozzá a Real Madrid győzelméhez
Fotó: TASR

Az előesti mérkőzéseken gólokból nem volt hiány, a Milan-Club Brugges, illetve a Monaco-Crvena Zvezda találkozók is eseményekben gazdagok voltak. A milánóiak a harmadik forduló előtt még pont nélkül álltak, a belgák ellen viszont sikerült megszerezniük első győzelmüket, ehhez nagyban hozzájárult, hogy a Brugges a 40. perctől emberhátrányban játszott.

Meglepő módon tíz emberrel is sikerült egyenlíteniük a belgáknak, Reijnders duplájával végül azonban magabiztosan gyűjtötték be a három pontot az olaszok.  

Egy félidőn keresztül bírta a lépest a Crvena Zvezda a Monacóval, bár ott is inkább szerencséjük volt.

A hercegségiek a második játékrészben magasabb fordulatra kapcsoltak, előbb Singo talált be, majd a 70. percben Minamino megszerezte mérkőzésbeli második gólját, az 5:1-s végeredményt a 96. percben egy szép egyéni megmozdulást követően Akliouche állította be.

Az újabb győzelemnek köszönhetően a Monaco, ha ideiglenesen is, de a csoport élére ugrott.

A kilenc órási találkozókon már nem volt ilyen magas a gólátlag, a legtöbb találat a Real Madrid - Borussia Dortmund találkozón esett. A tavalyi BL-döntő visszavágójaként titulált összecsapást a németek kezdték jobban, 45 perc után már 0:2-re vezettek. A második félidőre aztán egy teljesen más Real jött ki a pályára, Rüdiger és Vinícius Junior révén két perc alatt egyenlítettek, majd a 83. percben Lucas révén a vezetést is megszerezték.

Az utolsó tíz percben Vinícius showt láthatott a Santiago Bernabeu közönsége, az Aranylabda fő várományosa további két alkalommal betalált, így kialakította az 5:2-es végeredményt. 

Ezúttal sem jött össze a pontszerzés a Slovannak, a pozsonyiak a Girona otthonában szenvedtek kétgólos vereséget. Egy félidőn keresztül egész jól tartották magukat id. Vladimír Weissek, végül azonban kijött a két csapat közti különbség, és megérdemelten nyert a La Liga tavalyi bronzérmese.

Nagy meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Juventus, a statisztikák alapján azonban teljesen megérdemelten a nyert a Stuttgart.

Az olaszok Danilo kiállítását követően a mérkőzés hajrájára emberhátrányba kerültek, és ugyan a Stuttgart játékosa Enzo Millot a 86. percben még elhibázta a büntetőjét, a 92. percben szerzett góljával azonban javított, és értékes három pontot szerzett a németeknek. 

A vártnál nehezebben nyert az Arsenal, akik egy öngóllal verték hazai pályán a Sahtar Donyeck együttesét. A mérkőzés döntő többségében a londoniak akarata érvényesült, akik a 77. percben büntetőt hibáztak, és ez kis híján megbosszulta magát, a vendégek ugyanis a hajrában több helyzetet is kialakítottak, melyeket viszont nem sikerült gólra váltaniuk. 

A PSG a PSV Eindhoven ellen mindössze egy döntetlent ért el hazai pályán, ezzel három forduló után mindössze a tabella 17. helyén állnak. Jóval meggyőzőbbnek tűnik ezidáig az Aston Villa és a Sporting, az angolok ezúttal a Bolognát múlták felül 2:0-ra, míg a portugálok szintén 2:0-ra nyertek a Sturm Graz otthonában.

Jelen állás szerint az Aston Villa vezeti a csoportot, míg a Sporting a 3. helyen áll. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.