2021. augusztus 25., 16:46

Orosz Pál: másik polcra került a Ferencváros

Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar bajnoki címvédő európai szinten is "másik polcra került" azzal, hogy sorozatban a harmadik idényben szerepelhet valamelyik kontinentális kupasorozat csoportkörében.

ferencváros
Fotó: TASR/AP

A sportvezető az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, bár kedden este még csalódottak voltak, hogy a svájci Young Boysszal szemben nem sikerült kiharcolniuk a Bajnokok Ligája-főtáblás szereplést, mégis "nagy fegyvertény", hogy egymás után harmadszor vannak ott a BL vagy az Európa-liga csoportkörében.
"A mostani lebonyolítás az oda-visszavágós párharcokkal komolyabb terhelést jelentett, ráadásul míg az egymérkőzéses összecsapásokon a szerencsefaktor jobban dominált, ezúttal ez most nem volt elmondható" - nyilatkozta Orosz Pál, aki hozzátette, a két meccs alapján a Young Boys megérdemelten jutott tovább, a Ferencvárosnál pedig új célokat tűznek ki maguk elé az El-szerepléssel kapcsolatban.

Az elmúlt három évben rutint szereztünk, hiszen nekünk mindig az első selejtezőkörből kellett indulnunk, és komoly csapatokat kellett legyőznünk, így természetesen jövőre is csak az lehet majd a cél, hogy újra csoportkörben játszhassunk, mert lassan már az lenne a szenzáció, ha nem kerülnénk be a BL-ben vagy az El-ben a főtáblára"

- mondta a vezérigazgató, aki külön kitért a szurkolókra, akik szerinte nagyon sokat tudnak hozzátenni az együttes sikeres szerepléséhez. Orosz Pál úgy gondolja, a klubnak "kifejezetten jó a kapcsolata" a drukkerekkel, akik az FTC-t mindig is imádták, manapság pedig európai szinten már nemcsak hírhedtek, hanem híresek is.

Az új játékosok szerződtetésekor a sportvezető szerint előnyt jelent, hogy az elmúlt három év európai szereplése nyomán a Ferencváros "másik polcra került", a zöld-fehéreknél játszó futballisták számára ugyanis kiemelt jelentőségű, hogy a csapat szerepel-e rendszeresen valamelyik kontinentális kupasorozat csoportkörében.

"Jelenleg a keretben minden posztra legalább két hasonló képességű játékos van, de a szakmai stáb folyamatosan figyeli az átigazolási piacot, a futballistákat és a lehetőségeket" - jelentette ki Orosz Pál.

A vezérigazgató szerint az Európa-liga csoportköréből nagyobb esély van továbbjutni, mint a BL főtáblájáról, de ezt a sorsolás nagyban meghatározza. Elmondta, vannak olyan együttesek a lehetséges riválisok között, amelyeket szeretnének elkerülni, ugyanakkor a topcsapatok közönségcsalogatók lehetnek. "Sportszakmai szempontból szeretnénk a maximumot kihozni az Európa-liga csoportköréből, de hogy ez reálisan mi lehet, azt befolyásolni fogja a pénteki sorsolás is" - nyilatkozta a vezérigazgató.

A Ferencváros a múlt héten 3-2-re kapott ki a Young Boys vendégeként, majd kedden este a svájciak a Groupama Arénában is ugyanilyen arányban győztek, így 6-4-es összesítéssel jutottak a BL-főtáblára.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.