Örmény vagy fehérorosz ellenfél várhat a DAC-ra az EKL-ben
A Konferencia Ligában is kisorsolták a selejtezőkörös párosításokat, ellenfelet kapott a DAC és a Győri ETO is.

Az ETO biztosan indulhat az EKL-selejtezőjében, a DAC esetében azonban ez még korántsem biztos, ezzel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Ettől függetlenül mindkét együttes ellenfelet kapott a délutáni sorsoláson. A dunaszerdahelyiekre keleti túra vár, ellenfelük az örmény FC Urartu és a fehérorosz Neman Grodno párharc győztese lesz.
Egyik sem tűnik verhetetlen ellenfélnek, a DAC elmúlt évek nemzetközi kupaporondon mutatott teljesítménye azonban finoman szólva is hagy kívánni valót maga után, így semmiképp sem szabad elbízniuk magukat.
A Győr hosszú évek után tér vissza a nemzetközi kupaszintérre, így minden sikeres mérkőzés, abszolvált selejtezőkör ajándék lenne a kisalföldieknek.
Borbély Balázsék a második körben csatlakoznak be a sorozatba, ahol a san Marinói Tre Fiori és az örmény FK Pjunik győztesével találkoznak.
Valószínűleg nem árulók el azzal nagy titkot, hogy a győriek a Fiorinak örülnének jobban, az örmények ugyanis mindig kellemetlen ellenfelek, emellett pedig az utazás szempontjából sem a legkellemesebb egy örményországi túra.