Olasz meló Magyarországon, avagy miről is szól a Rossi-történet
A Marco Rossiról szóló könyv, amely Marco Rossi – Olasz meló Magyarországon címmel jelent meg, nem önéletrajzi mű. Ch. Gáll András kötete elsősorban a magyar szövetségi kapitány magyarországi ténykedését taglalja, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy a „Rossi-jelenség”-et. Aki az emberről szeretett volna többet megtudni, hiányérzete marad.
Marco Rossit 2018. június 19-én nevezték ki a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, a leváltott belga Georges Leekens helyére. Az olasz tréner ekkor a DAC vezetőedzője volt, és épp az új idényre kezdték volna meg a felkészülést. Szeptemberben a finnek ellen vereséggel debütált a válogatott élén, majd jött a görögök elleni hihetetlen győzelem. Az eddigi mérlege kapitányként: 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. A 2019-es év pedig az Eb-selejtezőről fog szólni, két felkészülési találkozóval kiegészülve. Ch. Gáll András sportújságíró erről a kopasz olaszról írt könyvet, amely tavaly novemberben jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.
Ch. Gáll András a Magyar Idők újságírójaként kereste meg Rossit, és azóta is a Magyar Nemzetre váltó lap munkatársa. A könyvet hivatalosan Marco Rossi társszerzőként jegyzi, és végig egyes szám első személyben mesél a magyarországi életéről, tapasztalatairól, főleg a focival kapcsolatban. A legszemélyesebb rész talán a könyv eleje, amely a Nyitány fejezetcímet viseli. Rossi még Olaszországban időzik a családja körében, és épp úton van a feleségével, amikor Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, keresi őt telefonon, és arra kéri, hogy találkozzanak Budapesten. A felesége pontosan tudja, kivel beszélget és miről. Tisztában vagyunk vele, hogy nem Rossi írta a 256 oldalas kötetet, hanem elmesélte Ch. Gállnak, a kezdete kétségtelenül telitalálat. Rossi régóta vágyott a szövetségi kapitányi posztra, és Csányi is elismerte egy interjúban, korábban kellett volna őt kinevezni.
Személyes vonalon folytatódik a könyv, megtudjuk, hogy Rossi nagyapja, Gino a Grande Torino mellett a Puskás-féle Honvédnak szurkolt, és az unokáját levitte a torinói Filadelfiára, Marco pedig a Torinóban nevelkedett, és itt is mutatkozott be a Serie A-ban. A legtöbbet a Brescia színeiben lépett pályára, de játszott a Sampdoriában is, majd a mexikói Américába igazolt, onnan az Eintracht Frankfurtba, és végül visszatért Olaszországba, a Piacenzába. Minderről csupán mellékesen szerzünk tudomást, valójában semmit nem tudunk meg az egyébként hátvéd Rossi pályafutásáról. Hiányzik a személyes vonal, nem tudjuk meg, miért igazolt egyik vagy másik klubhoz, nem tudunk meg semmit az emberről. Egy-egy elejtett félmondatból kiderül, hogy Mariella, a felesége, akit Marynek becéz, imádta Mexikóvárost, és Budapesten is jól érezte magát. Amikor Dunaszerdahelyre szerződött, Pozsonyban éltek rövid ideig, de hiába főváros, a felesége nem bírta sokáig, inkább visszaköltözött Nápolyba. A gyerekek neve többször is szerepel a könyvben, Simone és Gaia, a fiáról megtudjuk, hogy a nápolyi vízilabdacsapat, a Posillipo játékosa. Rossi hosszú oldalak erejéig eltűnik, és átadja a helyét más szereplőknek, akiket a valódi szerző interjúvol meg. Világi Oszkártól kezdve Gróf Dávidon át egészen George F. Hemingwayig, többen feltűnnek a könyvben, és ilyenkor megkérdőjelezhető, hogy Marco Rossiról szól-e egyáltalán a könyv. Világitól a DAC-ról tudunk meg ezt-azt, a többiektől a Honvédról, ahova Rossi 2012-ben írta alá. Addig Serie C-s csapatnál nem edzett magasabban rangsorolt alakulatot, egyszóval óriási lehetőség kínálkozott számára.
Felmerül persze a kérdés, hogy vajon mennyire szándékos ez a vonal, vagyis, hogy nem egy klasszikus értelemben vett önéletrajzi könyvet tart a kezében az olvasó? Esetleg egy berendelt könyvről van szó, amelyet gyorsan össze akartak hozni a felek, meglovagolni a „Rossi-jelenség”-et? Ez is benne van. Az is érdekes, hogy ki mindneki támogathatta a könyv megjelenését, mivel elég feltűnő, hogy a DAC-ban kapott Škoda Superb márkájú szolgálati gépkocsi állandóan feltünedezik. Ch. Gáll András beemelt interjúi esetében, amelyeket a Magyar Idők számára készített, szintén úgy tűnik, mintha kevés lett volna az idő a könyv megírására, és valamilyen tartalommal meg kellett tölteni az oldalakat.
A könyvből megtudhatjuk például, hogy kering egy történet arról, hogyan került Rossi a DAC-hoz. A legenda szerint Orbán Viktor és Világi Oszkár együtt nézték a tévében a 2016-2017-es idény utolsó mérkőzését, a Honvéd-Videotont, amely a bajnoki címről döntött. És miután a Honvéd megnyerte a meccset és huszonnégy év után bajnok lett, Orbán megkérdezte Világit, hogy miért nem viszi Dunaszerdahelyre Rossit. Oszi pedig vitte.
A könyv természetesen több elírást, felesleges ismétlést és nyelvtani hibát tartalmaz, amelyek az elmúlt évtizedben szinte megszokottá váltak minden műfajú kötet esetében. A kedvencem, amikor Világi mesél a DAC-ról, és arról, hogy hol nevelkedett – ugyebár Rossiról szól a könyv. És hát dunaszerdahelyiként hiába kerestem a városban a „Dózsaliget”-et, nem találtam. Hogy pusztán elütés vagy a szerző értette félre a Rózsaligetet, viszont tény, hogy Dózsa-liget Zalaegerszegen található, a Google keresője és térképe szerint több nem létezik. Pedig a könyvnek olvasószerkesztője is van, méghozzá egy ugyancsak neves újságíró, Ch. Gáll András kollégája. A könyv utolsó fejezetében pedig a szerző kiesik a szerepéből, összezavarodik, mivel Marco Rossiként nehezen képviselhette a Nemzeti Sportot a 2006-os németországi világbajnokságon. A könyvet egyébként az utolsó harminckét oldalon fényképek színesítik. Marco Rossi és Ch. Gáll András Marco Rossi – Olasz meló Magyarországon című könyve könnyedén olvastatja magát, láthatóan hamarjában összerakott, nem klasszikus értelemben vett önéletrajzi mű, de ennek ellenére mégiscsak közelebb hozza ezt az olasz embert, aki félig-meddig már magyar, és akit nem csak a Honvéd szurkolói tisztelnek.
