2023. március 16., 13:47

Olasz klubok a legjobb nyolc között, a Barcelona újabb botrányba keveredett

Tegnap véget értek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, a Napoli győzelmével pedig eldőlt, hogy 2006 után újra 3 olasz csapat lesz ott a negyeddöntőkben. Közben dagad a Barcelona korrupciós botránya, s bár a katalánoknak nem kell a kizárástól tartaniuk, nemzetközi szinten akár súlyos büntetés is várhat rájuk.

bajnokok ligája
Fotó: TASR

Kedden az Inter 2011 után ismét bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, napra pontosan 23 évvel azt követően, hogy a klub jelenlegi edzője, Simone Inzaghi a Lazio játékosaként mesternégyest lőtt az Olympique Marseille ellen. Inzaghi szénája ugyanakkor nem áll jól Milánóban, még annak ellenére sem, hogy mindkét eddigi szezonjában továbbjuttatta csapatát a BL kieséses szakaszába.

Egy rendhagyó Bajnokok Ligája-szezon margójára

17 éve történt olyan utoljára, hogy 3 olasz klub is ott volt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Akkor az AC Milan, a Juventus és az Inter mellett még a portugál Benfica is a legjobb nyolc közé jutott, ami esetünkben azért lényeges, mert a lisszaboni klub az idei szezonban 7-1-es összesítéssel győzte le a belga Club Brugge-t. A Juventus helyett 2023-ban a Napoli képviseli majd „az olasz hont”, a csapat teljesítményét elnézve pedig még a döntőbe jutásukat sem zárhatjuk ki.

Ami a nyolcaddöntőket illeti, rég láttunk ennyire gólzáporos összecsapásokat, hiszen összesítésben nézve a Real Madrid a Liverpoolt 6-2-re, a Manchester City az RB Leipziget 8-1-re győzte le, amelyek mindenképp sokkoló eredménynek számítanak. Jürgen Klopp és csapata talán az utóbbi évek legrosszabb szezonját futják (s még így is belefért egy 7-0 a Manchester United ellen), s emlékezhetünk rá, hogy az odavágón 2-0-ról lett 2-5 a végeredmény.

Szoboszlai Dominik és Willi Orbán sem így képzelte el a Manchester City elleni párharcot, pláne nem azok után, hogy Lipcsében 1-1-es döntetlent játszott a két csapat. Kedd este azonban Erling Haaland személyében ötször is lecsapott a norvég ököl, hiszen Szoboszlai korábbi csapattársa 5 gólt lőtt úgy, hogy Pep Guardiola a 63. percben lecserélte őt.

A 7-0-ás, megsemmisítő erejű vereséget akár üzenetnek is szánhatták a Manchester Citynél. A negyeddöntő mezőnyét elnézve és a papírformát figyelembe véve ugyanis szinte borítékolható, hogy a manchesteriek ott lesznek az elődöntőben, s talán az idei szezonban állnak a legközelebb ahhoz, hogy megszerezzék a hőn áhított BL-serleget. Ehhez azonban a korábbi győzteseknek, avagy a Bayern Münchennek és a Real Madridnak is lesz 1-2 szava, s akkor még nem beszéltünk a Chelsea-ről, amely sötét lónak számít a jelenlegi kieséses szakaszban.

Gólzáporokról írtunk, úgyhogy térjünk is vissza a Napolihoz, amely formája ellenére az esélytelenek nyugalmával és 15 pontnyi bajnokságbéli előnnyel fog nekivágni a hátralévő BL-szezonnak. Luciano Spallettiék 5-0-ás összesítésben „küldték haza” a szezon elején német bajnokesélyesnek számító Eintracht Frankfurtot, s a fociban (pláne a BL-ben) már számtalanszor láttunk csodát, ezért nem leszünk meglepve, ha a Partenopei ott lesz a legjobb négy között.

Holnap mindenesetre okosabbak leszünk, hiszen a svácji Nyonban déltől sorsolják majd a negyeddöntő párosításait.

A Barcelonát is utolérik, mint a sánta kutyát?

Sorozatunk legutóbbi részében egy mondatban írtunk arról, hogy a spanyol ügyészség vádalt emelt az FC Barcelona ellen, amiért a klub korábbi elnökei éveken át fizetettek a spanyol szövetség játékvezetői bizottságának alelnökének, José Maria Enriquez Negreirának.

A Barcelona-Negreiara ügyet azóta felkapta a sajtó és – ahogy az lenni szokott – szinte rögtön kizárást vizionáltak, noha a LaLiga illetékesei jelezték, hogy szabályozásuk révén 3 évnél korábbi ügyeket már nem vesznek figyelembe. Az UEFA és a FIFA azonban még beleszólhat a dolgokba, nem beszélve az ősi rivális Real Madridról.

A madridiak már vasárnap közétettek egy nyilatkozatot, amelyben többek közt mélységes aggodalmukat fejezték ki a tények súlyossága miatt, valamint közölték, hogy a klub beleegyezett abba, hogy törvényes jogai védelmében megjelenjen a tárgyaláson, „amikor a bíró megnyitja azt az érintettek előtt.” A következő három hétben két El Clásicót is rendeznek, s könnyen elképzelhető, hogy klubvezetés szintjén folyó harc és feszültség valamilyen módon a pályán is megmutatkozik majd.

Ugyanakkor még túlzás lenne nyílt háborúról beszélni (ahogyan azt a sajtó pedzegeti), hiszen sok múlik azon, hogy a Barcelona hogy jön majd ki ebből az egészből. Az idei szezon megmutatta, hogy a topklubok sem sérthetetlenek – igaz, egyelőre csak a Juventuson csattant az ostor. A Manchester City-t ugyan szintén elővették a fizetésekkel való visszaélések miatt, ám az angol csapat ügyében még mindig nem született döntés.

A Barcelona esete talán annyiban más, hogy nehezebb konkrétan bizonyítani a „végkifejletet”. A pénz ugyanis Negreira egyik cégének érkezett, a botrányban érintett egyik játékvezető pedig úgy fogalmazott, hogy „szóbeli szakmai tanácsadást” nyújtottak a katalán klub játékosainak – többek közt arról, hogyan viselkedjenek a bírókkal szemben.

A legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca nemrég arról számolt be, hogy a katalán klubvezetés hosszabbítani tervez Xavival, akinek kezei alatt a csapat összeállni látszik. A bajnokságot valószínűleg behúzzák, a szuperkupa mellett pedig a hazai kupa is könnyen a gránátvörös-kékekhez kerülhet.

A Barcelona az elmúlt években komoly pénzügyi krízist élt át, amit részben a koronavírus-járvány okozta bevételkiesés, részben pedig a klub korábbi felelőtlen átigazolási politikája okoztak. Többek közt e válság miatt volt kénytelen távozni Lionel Messi is, s bár az előbb említettek hatására a katalán klub kilábalni látszik a gödörből, nagy kérdés, hogy a Negreira-ügy hogyan hat majd a Barcelona jövőjére.

A hétvége mérkőzése

Múlt vasárnap rendezték a „minden derbik anyjának” nevezett Ruhr-vidéki rangadót, avagy az FC Schalke 04 és Borussia Dortmund összecsapását. A két klub az elmúlt évtizedek során számtalan fordulatos mérkőzést játszott egymással, nem egyszer sírból visszahozott pontmentést produkálva. Ez alól a hétvégi derbi sem volt kivétel, ahol a csapatok 1-0-ás dortmundi vezetéssel mentek szünetre, a folytatásban pedig egy gyors adok-kapok következett, így a végeredmény 2-2 lett.

A hétvége gólja

Hiába lőtt ötöt Erling Haaland, a legszebb gól egyértelműen a Napoli örmény fenegyerekéé, Kvitsa Kvaratskheliáé, aki újfent elkápráztatta a labdarúgás szerelmeseit, amikor 8 (!) játékos gyűrűjében, valóságos forgószélként mozogva lőtt gólt az Atalanta ellen.

7 hír egy mondatban
  • A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újraválasztotta elnökét, Gianni Infantinót.
  • A belga Gift Emmanuel Orban új rekordot állított fel, miután az Európa Konferencia Liga szerdai nyolcaddöntőjében 3 perc és 24 másodperc alatt szerzett mesterhármast.
  • A Napoli 2027-ig megújította a szlovák válogatott Stanislav Lobotka szerződését, aki a szerdai Eintracht Frankfurt ellen játszotta századik tétmérkőzését a Partenopei színeiben.
  • A 41 esztendős Zlatan Ibrahimovic is helyet kapott a svéd válogatott EB-selejtezőkre készülő keretében.
  • Ittas vezetésen kapták a Bayern München 26 éves francia labdarúgóját, Benjamin Pavardot, akinek elkobozták a jogosítványát is.
  • A francia L’Équipe értesülései szerint a Real Madrid újabb egy évvel meghosszabbítja Karim Benzema idén nyáron lejáró szerződését.
  • Az Inter sportigazgatója, Beppe Marrotta megerősítette, hogy a milánói klub nem hosszabbítja meg Romelu Lukaku egy éves kölcsönszerződését, így a belga nyáron biztosan visszatér a Chelsea-hez.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.