2022. október 24., 14:53

Nyolc gól esett Feleden, ebből ötöt a hazaiak lőttek

Talán az utolsó kellemesen napsütéses időben mindhárom harmadik ligás csapatunk hazai pályán fogadta az ellenfelét, de amíg a fülekiek és a rimaszombatiak győztek, a losonciaknak meg kellett elégedniük a döntetlenért járó egy ponttal.

illusztracioskep.jpg
Fotó: Archívum

A IV. ligában parázs mérkőzésen a tornaljaiak itthon tudták tartani a három pontot, az ajnácskőiek viszont újfent kikaptak. Simán győztek viszont a ragyolciak, ahogy az V. ligában az ipolynyékiek és az óváriak is. A forduló legizgalmasabb mérkőzésén a felediek Kókai Krisztián mesterhármasával 5:3 arányban gyűrték le a bozitaiakat.

A sorsolás szeszélye folytán a III. ligában mindhárom csapatunk idehaza fogadta ellenfelét a 12. fordulóban, s a losonciak kivételével éltek is a hazai pálya adta lehetőségekkel. Igaz, elnézve a táblázatot, az előzetes elvárás mindhárom szurkolótábor részéről a győzelem volt, de a losonciaknak meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Pedig a námesztóiak (Námestovo) nem tűntek verhetetlen ellenfélnek, hisz a losonciak mögött álltak a táblázaton.  A 150 néző, aki kilátogatott a mérkőzésre, mégis csalódottan távozott. A hazaiak ugyan a szokásos Kotora-találattal a második félidő közepén megszerezték a vezetést, de a vendégek három perccel később egyenlítettek. Vízkeleti János legénysége ezzel egyre távolabb kerül az élmezőnytől, s ha nem mutatnak jelentős formajavulást, tavasszal a kiesés elkerüléséért fognak harcolni. A táblázaton a mérkőzés kezdetéig utolsó fülekiek a közvetlenül előttük álló giráltiakat fogadták. A meglehetősen foghíjas hazai csapat semmit sem bízott a véletlenre, s a 24. percben az ukrán légiós, Lovinjuk góljával megszerezte a vezetést, s Kurunci találatával kétgólos vezetéssel fordultak a második félidőre. Kurunci a második félidő közepén megduplázta góljai számát, a vendégeknek a véghajrában már csak a szépítésre futotta (3:1).

A fülekiek ezzel a győzelemmel elkerültek az utolsó helyről, s a giráltiak mellett a Varannón (Vranov nad Topľou) 8:1-es megsemmisítő vereséget szenvedő kálnóiakat (Kalinovo) is megelőzik immár. A remek formában lévő rimaszombatiak mintegy 200 néző előtt egy szintén keleti alakulatot, a szinnaiakat (Snina) látták vendégül, s a 26. percben Sebastian Gembický törte fel a vendégcsapat védelmét egy távoli lövéssel.

Közvetlenül a második félidő elején szintén ő folytatta a gólgyártást, ezúttal a kapufa segítségével. Az alig 21 éves csatárnak – aki menet közben érkezett –, ez már a hetedik gólja volt az idei bajnokságban. Az ő átadása után a 68. percben Oláh Kevin növelte háromgólosra a rimaszombatiak előnyét. A giráltiakkal ellentétben a szinnaiaknak a szépítés sem sikerült, így az ezúttal is öt rózsahegyi játékossal felálló rimaszombatiak sima győzelmet arattak, s már csak négy pontra vannak az éllovas iglóiaktól. A forduló bombameglepetése  az árvai Veszelén (Oravské Veselé) született, ahol a táblázat második helyén álló, eddig egyedüliként veretlen bártfaiak 6:0 arányú, kiütéses vereséget szenvedtek. 

A forduló rangadóját az éllovas héthársiak (Lipany) otthonában játszották, ahol a harmadik helyen álló iglóiak vendégeskedtek.

A parázs, kiállítással is tarkított mérkőzésen a vendégek gyorsan vezetést szereztek, de ekkor a hazaiak még fordítani tudtak. Az iglóiak a félidő végén egyenlítettek, s a második félidőben már csak ők találtak a hazai kapuba (2:4), így nemcsak a három pontot vitték el, de a vezetést is átvették a táblázaton.  Nagyon szoros az élmezőny 12 forduló után, a 27 pontos iglóiakat egy-egy pont különbséggel követik a héthársiak, a bártfaiak, a varannóiak és a rimaszombatiak. A losonciak 15 ponttal továbbra is a tizedik helyen szomorkodnak, míg a 7 pontos fülekiek győzelmükkel feljöttek a 14. helyre.

A 13. fordulóban mindhárom csapatunk idegenben játszik, mégpedig október 29-én, szombaton 13.30 órától. A batyiak Námesztóra, a fülekiek Poprádra, míg a losonciak az éllovas Iglóra látogatnak.

A IV. ligában Tornalján és Ajnácskőn is 0:1 állt az eredményjelző táblán a szünetben, de amíg a tornaljaiak a második félidőben egyenlíteni és fordítani is tudtak (igaz, öngóllal az utolsó előtti percben) a zólyomlipcseiek (Slovenská Ľupča) ellen, addig az ajnácskőieknek a nagykürtösiek ellen Šťavina utolsó percben szerzett gólja már csak a szépítésre volt elég, így folytatódott a váraljaiak rossz sorozata, s úgy tűnik, a múlt heti málnapataki győzelem csak egyszeri fellángolás volt. A tótgyarmatiak az éllovas poltáriakhoz látogattak, de nem sikerült a bravúr, a hazaiak sima 2:0 arányú győzelmet arattak, s megerősítették vezető helyüket a tabellán.

A forduló másik rangadóját Ragyolcon játszották, ahová a tavalyi bajnok, s jó formában lévő selmecbányaiak látogattak, de a hazaiak a mérkőzés közepén, 15 perc alatt lerendezték a mérkőzést. A Feledről Ragyolcra szerződött Pinter két góllal, míg a hazaiak ügyeletes gólvágója, Horváth Gábor egy góllal járult hozzá az újonc magabiztos sikeréhez.

Mivel a fehérkútiak (Príbelce) és a mezőköziek (Medzibrod) is győztek, az élmezőny mit sem változott, de az eredménylista továbbra sem teljes. A tabellát jelenleg 28 ponttal a poltáriak vezetik a 26 pontos fehérkútiak és a 24 pontos mezőköziek előtt. Őket a 21-21 pontos ladomérmindszentiek (Ladomerská Vieska) és a tótgyarmatiak követik, a ragyolciak 19 ponttal a nyolcadik helyen tanyáznak. Az ajnácskőiek a 14 csapatos mezőny 11. helyén állnak 8 ponttal, s győzelmének köszönhetően a tornaljaiak a táblázat legvégén helyet cseréltek a zólyomlipcseiekkel.

Hétvégén min a négy csapat október 30-án, vasárnap játssza le a 13., vagyis őszi utolsó forduló mérkőzéseit, mégpedig 14.00 órai kezdettel. Egyedül a tótgyarmatiak játszanak otthon, akik a mezőközieket fogadják, a ragyolciak Feketebalogra, az ajnácskőiek Fehérkútra, míg a tornaljaiak Gyetvára látogatnak.

Ahogy már megszokhattuk, ezúttal sem volt teljes forduló a VI. ligában, ezúttal a dacsólámiak csábi vendégjátéka maradt el. Ahol viszont játszottak, többnyire gólparádét láthattak a mérkőzésre kiltogató szurkolók, egyedül a nagyon rossz formában lévő tiszolciaknál nem voltak nézők, s gól is csak egy esett.

Igaz, azt az ipolybalogi Nedeľa  szerezte. Öt-öt gól esett egyoldalú tálalásban Nyustyán és Bussán, az észak-gömöri településen ezt az alsósztregovaiak, míg Bussán a hazaiak bánták, ahol az óváriak bizonyultak tiszteletlen vendégeknek. Roman Golian három, míg Horváth Marek két góllal vette ki részét a vendégsikerből.  Még több, hét gól esett Ipolynyéken, ahol 280 néző várta a lukanényeieket. A hazaiak meg sem álltak hat gólig, a vendégek a mérkőzés hajrájában legalább szépíteni tudtak. A legtöbb gólt, szám szerint nyolcat Feleden láthatták, ahová a mindig veszélyes bozitaiak látogattak. A hazaiak Kókai Krisztián vezetésével megnyugtatónak tűnő kétgólos vezetésre tettek szert, de a vendégek ezt nem így gondolták, s az első félidő utolsó pillanataiban szépítettek. Andrási ugyan ismét kétgólosra növelte a hazaiak előnyét, de a vendégek ismét felzárkóztak.

Alig egy perccel a vendégek második szépítő gólja után Kókai megszerezte maga harmadik, csapata negyedik gólját, de a vendégeknek még erre is volt válaszuk. Igaz, felhőtlen örömük csak két percig tartott, Zibrin ugyanis ötödször is megzörgette Sekereš hálóját (5:3).

Nagyon nehéz érdemlegeset írni a tabella állásáról, ugyanis sok elmaradt mérkőzést kell még pótolni. A losonctamásiak 10 mérkőzésből szerzett 27 pontjukkal állnak jelenleg az élen, megelőzve a 12 meccsből 26 pontot szerzett óváriakat, s a 11 mérkőzésből 24 pontot szerzett nyustyaiakat. Őket az ipolybalogiak (22), a csábiak (21) és az ipolynyékiek (21) követik, míg a feledieknek 18 pontjuk van.

Az utolsó őszi fordulót 29-én, szombaton az ipolynyékiek kezdik, akik az éllovas Losonctamásiakhoz látogatnak. Másnap 14.00 órától az óváriak a nyustyaiakat, az alsósztregovaiak a nagyrúőceieket, a lukanényeiek a feledieket, a dacsólámiak a tiszolciakat, míg az ipolybalogiak a nyeretlenül álló bussaiakat fogadják, míg a csábiak Bozitára utaznak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.