2021. február 2., 20:35

Nyitra: Felvidéki magyar játékossal erősített Léránt Péter csapata

A Fortuna Ligában érdekelt Nyitra felvidéki játékossal erősítette meg keretét, a komáromi Léránt Péter legutóbb a szlovák harmadosztályban szereplő futballistát szerződtetett.

Fotó: fcnitra.sk

A szlovák élvonalban szereplő Nyitra január közepén nevezte ki a komáromi Léránt Pétert vezetőedzőnek. A nyitraiak teljesen átalakult kerettel vághatnak neki a tavaszi idénynek, hiszen 9 játékosuk is távozott január 1-én, köztük több alapember.

A zoboraljaiak második hazai igazolásukat jelentették be, a komáromi Mészáros Ádám személyében. A 27 esztendős szélső a szezon végéig írt alá a nyitrai csapathoz. A komáromi futballista Léránt Péter irányítása alatt nevelkedett, így az edző jól ismeri új igazolását.

Mészáros a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nagyon meglepte egykori edzőjének hívása, de régóta várt erre a nagy lehetőségre. A 27 esztendős futballista próbajátékon vett részt a Nyitránál, majd szerződtették. A rutinos futballista először szerepelhet élvonalbeli csapat színeiben, korábban játszott Komáromban, Nagymegyeren, de megfordult a Szered csapatában is a másodosztályban. 2018 elején tért vissza Komáromba. A komáromi szélső legutóbb a harmadosztályú Marcelháza csapatában szerepelt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.