2024. április 27., 08:25

Novota János: Nagyon jó közösségbe kerültem itt Komáromban

Történelmi siker kapuja előtt a komáromi labdarúgás, ugyanis négy körrel a vége előtt öt ponttal vezetik a másodosztályt. A lila-fehérek edzői stábjában a DAC és a bécsi Rapid korábbi kiváló hálóőre Novota János is helyet kapott. A komáromiak és a szlovák válogatott kapusedzőjét a feljutási lehetőségről, a szlovák válogatottról és a közelgő Európa-bajnokságról, valamint dunaszerdahelyi és bécsi időszakról is kérdeztük.

KFC
Fotó: Komáromi FC

A Komáromi FC nagyszerűen szerepel idén, négy fordulóval a bajnokság vége előtt öt pont a lila-fehérek előnye az Eperjes előtt. Hogyan tekintesz vissza ez idény eddigi részére?

Nagyon pozitívan. Már most felülmúltuk az elvárásokat, és szeretnénk történelmi sikerrel zárni a bajnokságot.

Sokan az Eperjest kiálltották ki a szezon előtt a favoritnak, a KFC mégis borította a papírformát a szezon eddigi részében. Mi volt a siker kulcsa, hogy látod ezt?

Pontosan az, hogy senki sem számolt velünk, és természetesen az, hogy a csapatunk összeért. Tapasztalt magja van a csapatnak, jó igazolásokkal kiegészítettük a keretet és vannak ügyes fiatal játékosaink is. Ahogy a játékosok, úgy az edzői stáb is nagyon összetart.

Radványi Miklós stábjának tagja vagy már egy ideje, mint kapusedző. Mik a fő feladataid, mint kapusedzőként?

Fő feladatom közé tartozik azon kapusok figyelése, akiket igazolni szeretnénk, jelenlegi kapusaink minél jobb formában tartása és fejlesztése, az ellenfelek és saját meccseink elemzése.

Ha sikerül feljutni a Niké Ligába, akkor összejön a nagyon várt csallóközi rangadó is a DAC és a Komárom között. Ez számodra is egy különleges összecsapás lenne, hiszen hosszú ideig védtél a sárga-kékeknél. Milyen érzés lenne ez számodra?

Nagyon motiválna természetesen, de ezt a célt azért szeretném első sorban kivívni, mert nagyon jó közösségbe kerültem itt Komáromban, és nagyon szívemhez nőtt a klub és a város.

Ha már szóba hoztam a dunaszerdahelyi együttest, az egy szép időszak volt számodra, hogyan tekintesz vissza az akkori időkre?

Dunaszerdahelyen kóstoltam bele igazán a profi fociba és lehet mondani, hogy rövid időn belül közönségkedvenc lettem. Hálás vagyok ezért az időszakért és köszönettel tartozom a szurkolóknak.

Aki olvasta önéletrajzi könyvedet, az sok mindent megtudhatod rólad, sok érdekes történettel. Személy szerint nekem a bécsi rész tetszett a legjobban, mikor a Rapidhoz igazoltál. A könyvben elmondottak alapján igazi családra leltél ott és szerettél is ott védeni, hogyan emlékszel vissza a bécsi időszakodra?

Ez volt pályafutásom legszebb időszaka nemhiába mondom mindig, ha Bécsbe megyek, hazamegyek. Fantasztikus embereket ismertem meg egy fantasztikus klubban. Bécs egy csodálatos város és a Rapid szurkolói számomra a legjobbak a világon.

Ezt követően a szlovák válogatottba is bemutatkozhattál, milyen érzés volt a válogatottban is megmutatni magad?

Elég későn, már 30 évesen mutatkoztam be a válogatottban, de még 4 évig tagja lehettem és sikerült kijutnunk a franciaországi EB-re. Csodálatos élményekben volt részem ezidő alatt.

Minden válogatott labdarúgó arról álmodik, hogy egy kontinenstornára kijusson karrierje során, neked ez 2016-ban az Európa-bajnoksággal jött össze. Milyen volt számodra a franciaországi torna?

A terrorkészültség miatt eléggé rendhagyó volt, de így is óriási élmény volt számomra. Nagyra becsülöm azt, hogy Európa legjobb futballistái társaságában fordultam meg és azzal, hogy továbbjutottunk a csoportból egy szép sikert is elértünk.

Most jó pár évvel azután egy újabb EB-re készülhetsz, immáron az edzői stáb tagjaként, mennyire különleges ez számodra?

Nagyon jó az, hogy átéltem ezt játékosként így tudom azt mit jelent ez a kapusaimnak, hogy hogyan élik ezt meg. Boldog vagyok és büszke arra, hogy ezt sikerült elérnünk és bízom és hiszek abban, hogy újra sikerülni fog a csoportból való továbbjutás.

Elég nehéz csoportba került a szlovák válogatott, mit gondolsz mire lehet képes a csapat?

Úgy érzem,ha sikerül a selejtezőcsoportban mutatott teljesítményeket megismételni, akkor a továbbjutás mindenképp meglehet, és aztán meglátjuk, meddig tudunk eljutni.

Mikor Francesco Calzona felkért a válogatott kapusedzőjének, meglepett?

Természetesen meglepett, de nagyon nagy megtiszteltetésnek éltem és élem meg, igyekszem minden összetartáson a legjobban teljesíteni. Nemcsak a válogatott sikere miatt, hanem azért is, hogy büszke legyen rám a családom, hogy büszke legyen rám az egész KFC Komárom, mert a családom és klubom nélkül ez nem sikerülhetett volna.

Több remek kapus alkotja a válogatott keretét, közülük Martin Dúbravka a PL-ben véd, ami már önmagában egy nagy lehetőség. Mit gondolsz a vetélytársairól és magáról Dúbravkáról?

Mindhárom kapusom remek formában szokott érkezni a válogatotthoz, örülök annak, hogy nagyon profi a hozzáállásuk emellett pedig rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. Ami viszont számomra a legfontosabb az az, hogy emberileg is példaértékűek, akár Martin Dúbravka, Marek Rodák, vagy Henrich Ravas-ról beszélünk.

A kapusoknál is több tehetség pallérozódik a futballakadémiákon, milyen a szlovák foci kapus utánpótlása, hogy látod, mint szakember milyen a jövőkép?

Úgy érzem sok jó kapust nevelt ki eddig is a szlovák labdarúgás, és ezután is szép jövőt látok. Egyre több ügyes kapusedzőnk van, most már csak a tehetségeket kell megtalálni, akikkel megfelelően kell dolgozni.

Ha már szóba kerültek a fiatalok kapusok, az alma se esett messze a fájától, hiszen kisfiad is kapus, ráadásul a DAC Akadémián pallérozódik, ősszel pedig még egy legszebb védés díjat is bezsebelt. Szoktál külön foglalkozni is vele? Gondolom szeretnéd majd a jövőben, hogy ő is a te utadat járja be?

Én elsősorban azt szeretném, hogy boldog legyen, sosem akartam, hogy erőszakkal kapus legyen, ez az ő elhatározása. Boldoggá tesz, ha azt látom, szereti azt amit csinál, és próbálom őt segíteni külön edzéssel és tanáccsal. A kisebbik fiam sakkozik - imádja ezt a sportot - és számomra ez a legfontosabb, valamint, hogy a feleségemmel boldog gyerekeket neveljünk céltudatos felnőttekké. És ha még sikeresek is lesznek, az lesz a hab a tortán.

Végezetül, mint üzennél azoknak a fiataloknak, akik kapusok szeretnének lenni és profi sporttal foglalkozni, milyen tanácsokkal látnád el őket?

Csak egy dolgot: tartsanak ki akkor is, ha nagyon nehéz, mivel a sikerhez vezető út nagyon rögös.

 

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.