Növekvő szakadék a klubok között
Európa nyugati államai gazdasági szempontból jóval a keleti országok előtt járnak. Nincs ez másképp a labdarúgás területén sem, ahol az elmúlt bő harminc évben óriási szakadék alakul ki a nyugati és a keleti államok bajnokságai és csapatai között.
A magyar válogatott és a Real Madrid legendájának, Puskás Ferencnek volt erre egy rendkívül találó mondata. Kis pénz, kis foci. Ugyan Öcsi bácsi idejében a pénz még nem volt olyan meghatározó tényező a labdarúgásban, mint most, azonban már akkoriban is sejteni lehetett, hogy eljön az az idő, amikor mindent az anyagiak fognak irányítani. Persze nem azt mondom, hogy egy magyar vagy szlovák bajnokságban szereplő labdarúgónak panaszkodnia kellene a fizetése miatt, véleményem szerint a teljesítményük nincs összhangban a fizetésükkel.
Mint mindenütt az életben, a pénznek a labdarúgásban is rendkívül fontos szerepe van; gondoljunk csak az átigazolásokra, az infrastruktúrára, vagy a már fentebb említett fizetésekre. Egy labdarúgóklub büdzséjét számos dolog határozza meg.
A legnagyobb bevétel a szponzori szerződésekből, valamint a közvetítési jogokból származik. Ezen a téren óriási különbségek figyelhetők meg a nyugati, illetve a közép- és kelet-európai bajnokságok között. Ebből a szempontból a top európai bajnokságok még inkább kiemelkednek, melyek közül az angol Premier League utcahosszal vezet. Nem véletlen, a világ talán legerősebb és legizgalmasabb bajnokságáról beszélünk, amelyet hétről hétre több százmillió ember kísér figyelemmel.
Az angol bajnokság dominanciáját mi sem tükrözi jobban mint, hogy a Bundesligában egy évre „mindössze” 1 milliárd, a La Ligában 990 millió, míg a Seria A-ban 900 millió eurót fizettek a közvetítési jogokért. Persze, csapatokra lebontva már teljesen más a helyzet, az angol bajnokságok klubjai átlagosan 40-50 millió euró között kapnak a jogdíjakból, míg a spanyol bajnokság két gigásza, a Barcelona és a Real Madrid éves szinten 140-140 millió euróval gazdagodik.
Az itteni viszonyokhoz képest ezek szinte felfoghatatlan összegek, az OTP Bank Ligában egyébként is más rendszer szerint határozzák meg, hogy egy-egy klubnak mennyi pénz jár. Egy győztes meccsért például 3 millió forintot kapnak a szövetségtől, ami a nyugat-európai viszonyokhoz képest elenyésző összeg. És ott vannak még a szponzori szerződések is, amelyekért szintén irgalmatlan summákat zsebelnek be egyes klubok. Gondoljunk csak bele, hogy évente hány futballmezt értékesít a Nike vagy az Adidas, ezért is fordulhat elő, hogy horribilis összegeket fizetnek egy-egy csapatnak.
A közép- és kelet-európai kluboknál csupán néhány esetben beszélhetünk arról, hogy nagyságrendileg több millió eurós mezszponzori szerződést kötnek, többségében elenyésző összegekről van szó.
A fentebb említettek nagyban meghatározzák, hogy egy adott egyesület mekkora összegből gazdálkodhat az átigazolási piacon, persze a játékosok az anyagiak mellett a sportszakmai szempontokat is szem előtt tartják. A top európai bajnokságokban már teljesen megszokottá vált, hogy egy-egy játékosért akár 50-60 millió eurót is adnak, a Premier League azonban itt is jócskán a többiek előtt jár.
Az idei nyári átigazolási időszak során az angol csapatok 1,45 milliárd eurót költöttek új játékosokra, őket követik az olasz csapatok 747 millió euróval, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára 631 millió euróval a francia bajnokság állhat fel.
A szaúdi klubok az elmúlt bő két évben óriási pénzeket öltek a labdarúgásba, ami az európai focira is közvetlen hatással volt. Annak láttán, hogy Cristiano Ronaldo évente 260, Neymar pedig 112 millió dollárt kap szaúdi klubjában, az Európában szereplő játékosok bérigénye is megugrott az utóbbi időben. A Manchester City gólvágója, Erling Haaland éves szinte 58 millió dollárt keres, azonban Szoboszlai csapattársának, Mohamed Salahnak sem kell szomorkodnia, az évi 53 millió dolláros fizetése még mindig elképesztőnek mondható.
És ha már megemlítettük Szoboszlait, a magyar válogatott csapatkapitánya évi 7,8 millió eurót keres a Liverpoolnál, ami 3,4 milliárd forintnak felel meg.
De mi a helyzet Magyarországon és a környező államokban? Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) adatai szerint a magyar csapatok évente 99 millió eurót költenek fizetésekre, ez élmezőnynek számít a közép-európai régióban. Ennél többet az osztrák (157 millió euró) és a lengyel (115 millió euró) klubok költenek bérekre, kevesebbet a horvátok (81 millió), a csehek (77 millió), a románok (73 millió) és a szerbek (63 millió).
És itt jön képbe Puskás kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci mondata. A közép- és kelet-európai csapatoknak ugyanis szinte esélyük sincs, hogy komolyabb sikereket érjenek el a nemzetközi porondon. Legutóbb 1991-ben, a Crvena Zvezda tudta megnyerni az akkor még BEK-ként emlegetett Bajnokok Ligáját, azóta viszont még a döntőig sem jutott el régióbeli csapat.
Az itteni klubok számára az elsődleges cél a csoportkörbe való jutás, s ezen a téren egyedül talán a Salzburg lehet a kivétel, nekik reális esélyük van a továbbjutásra. Az osztrák klubok némi előnyben is vannak a többi bajnoksághoz képest, a Salzburg révén ugyanis az elmúlt években kellő mennyiségű koefficiens pontot szereztek ahhoz, hogy a bajnokság első helyezettje automatikusa kvalifikálja magát a BL-csoportkörbe.
Hosszú éveket követően a Slovan is ott van a legrangosabb európai kupasorozatban, de a Celtic elleni találkozó is rávilágított, mekkora szakadék van a két klub között.
Személyes meglátásom szerint, ahogy haladunk előre az időben ez a szakadék tovább fog nőni, a nyugati klubok pénzügyi szempontból ugyanis olyan dominanciára tettek szert, amellyel az itteni csapatok egyszerűen nem tudják felvenni a versenyt.
Megjelent a Magyar7 2024/41. számában.
