2020. október 16., 09:36

Női foci: A DVTK otthonában győztek Nagy Viktóriáék

A Simple Női Liga hetedik fordulójának csütörtöki rangadóján a Ferencváros női labdarúgó csapata magabiztos háromgólos győzelmet aratott a DVTK otthonában. A zöld-fehérek nádszegi játékosa Nagy Viktória ezúttal csereként kapott lehetőséget.

A zöld-fehérek számára remekül indult a találkozó, hiszen a diósgyőri háló már az első percben megzörrent, azonban les miatt a játékvezető érvénytelenítette Vágó Fanny találatát.
Nem sokkal később a 14. percben azonban már érvényes találatot szerzett a Ferencváros, egy szöglet után a hazai védők nem figyeltek eléggé Fenyvesire, aki tisztán vehette át a labdát és nem hibázta el a ziccert, megszerezve a vezetést a zöld-fehéreknek.

Ezt követően is akadtak lehetőségek, de újabb gólt ismét a zöld-fehérek szereztek. Az első félóra előtt, egy pontrúgás után másodszor is kapitulált a miskolci védelem. A hazaiak ezúttal sem figyeltek eléggé, Pusztai pedig bődületes erővel bombázott a bal felsőbe.
Az első játékrész hajrájában a hazaiak próbálkoztak, de komoly lehetőséget nem tudtak kialakítani, így kétgólos Fradi-előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünet után a DVTK rendezte sorait és aktívabb lett, ami helyzetekben is megmutatkozott. A miskolciak azonban ezeket a lehetőségeket rendre elszórakozták, míg a Ferencváros magabiztos kétgólos előnyének tudatában nem erőltette a támadásokat.
A mérkőzés hajrájára Dörnyei Balázs kettős cserével próbálta felpörgetni csapata játékát. A nádszegi Nagy Viktóriát is pályára küldte a ferencvárosi mester a 71. percben.

Az utolsó negyedórára a Fradi ismét fölénybe került, ami után végleg eldöntötték a három pont sorsát a zöld-fehérek. A mérkőzés hajrájában a csereként beálló Nagy Viktória előtt adódott ígéretes lehetőség, de lövése nem találta el a kaput.
Egy perccel a vége előtt Ivanusa egy kapufáról lepattanó labdát lőtt a hálóba, amivel beállította a végeredményt.

Háromgólos magabiztos sikerével a Ferencváros a tabella élére ugrott ideiglenesen megelőzve a nagy rivális MTK-t.

Simple Női Liga, 7. forduló:
DVTK - Ferencváros 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Fenyvesi (14.), Pusztai (27.), Ivanusa (89.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.